A Michigani Egyetem kutatói átvizsgálták a nagy gazdasági világválság korából rendelkezésre álló adatokat, a többi mellett a halálozási rátákat.

1929-ben, valamint a '30-as évek első felében, amikor a világgazdaság teljesítménye jelentősen, mintegy 14 százalékkal visszaesett, a munkanélküliségi ráta elérte a 22,9 százalékot.

A kutatók ugyanakkor az 1920 és 1940 közötti halálozási rátát vizsgálva megállapították, hogy a válság sújtotta években kevesebben haltak meg, mint máskor. A várható élettartam ezekben az években 8,8 évvel volt magasabb, mint korábban.

Az Egyesült Államokban 1921 és 1926 között a jelentős gazdasági felemelkedés ellenére a nem fehér férfi lakosság körében a várható élettartam 8,1 évvel csökkent, ezt a csökkenést azonban a vizsgált társadalmi csoport később behozta, éppen a válság alatt.

A tendencia ugyanígy megfigyelhető a nem fehér női lakosság körében is, bár ők "jobban jártak". Miközben a válság előtt, a növekedés éveiben 7,4 évvel csökkent körükben a várható élettartam, addig a válság alatt 8,2 évet nyertek.

A kutatók ebből levonták a következtetést: ha a gazdaság fellendülőben van, akkor a halálozási ráta is növekszik, miközben recesszió idején később halnak meg az emberek. Ennek okára is fény derült: a vizsgált időszakban az esetek kétharmadában szív- és érrendszeri betegség, rák, influenza, tuberkolózis, autóbaleset vagy öngyilkosság vezetett a halálhoz.

Az ezen betegségeket vagy halálokokat kiváltó tényezők azonban rosszabb gazdasági viszonyok között kevésbé érvényesülnek. Ez alól egyedül az öngyilkosság kivétel, de mivel ez összességében a halálozások két százalékára volt jellemző, ezért érdemben nem változtatott a statisztikán.