Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.58
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Használ a recesszió az egészségnek?

A gazdasági visszaesésről nem mondható ki, hogy minden szempontból rosszat jelent. Egyesült államokbeli kutatók például azt állítják: az egészségünk számára kifejezetten hasznos.

A Michigani Egyetem kutatói átvizsgálták a nagy gazdasági világválság korából rendelkezésre álló adatokat, a többi mellett a halálozási rátákat.

1929-ben, valamint a '30-as évek első felében, amikor a világgazdaság teljesítménye jelentősen, mintegy 14 százalékkal visszaesett, a munkanélküliségi ráta elérte a 22,9 százalékot.

A kutatók ugyanakkor az 1920 és 1940 közötti halálozási rátát vizsgálva megállapították, hogy a válság sújtotta években kevesebben haltak meg, mint máskor. A várható élettartam ezekben az években 8,8 évvel volt magasabb, mint korábban.

Az Egyesült Államokban 1921 és 1926 között a jelentős gazdasági felemelkedés ellenére a nem fehér férfi lakosság körében a várható élettartam 8,1 évvel csökkent, ezt a csökkenést azonban a vizsgált társadalmi csoport később behozta, éppen a válság alatt.

A tendencia ugyanígy megfigyelhető a nem fehér női lakosság körében is, bár ők "jobban jártak". Miközben a válság előtt, a növekedés éveiben 7,4 évvel csökkent körükben a várható élettartam, addig a válság alatt 8,2 évet nyertek.

A kutatók ebből levonták a következtetést: ha a gazdaság fellendülőben van, akkor a halálozási ráta is növekszik, miközben recesszió idején később halnak meg az emberek. Ennek okára is fény derült: a vizsgált időszakban az esetek kétharmadában szív- és érrendszeri betegség, rák, influenza, tuberkolózis, autóbaleset vagy öngyilkosság vezetett a halálhoz.

Az ezen betegségeket vagy halálokokat kiváltó tényezők azonban rosszabb gazdasági viszonyok között kevésbé érvényesülnek. Ez alól egyedül az öngyilkosság kivétel, de mivel ez összességében a halálozások két százalékára volt jellemző, ezért érdemben nem változtatott a statisztikán.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×