Infostart.hu
eur:
365.59
usd:
316.88
bux:
149146.27
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nem akarnak gyilkos sofőrt társuknak a londoni taxisok

Kilométer hosszan sorakoztak fel London világhírű fekete taxijai a nagyváros keleti részében az ellen tiltakozva, hogy egy elítélt gyilkos taxisengedélyt kaphat.

"Nem engedjük lerombolni hírnevünket. Továbbra is a világ legjobbjai akarunk maradni" - mondta az 51 éves Catherine Michael, a taxisok egyike. A rendőrség 2,5 kilométerre becsülte a fekete járgányok által kialakított tiltakozó blokád hosszát.

A nem kívánatos taxisofőrjelöltet 2001-ben találták bűnösnek emberölés bűnében, mivel megfojtotta feleségét. A 38 éves férfinál a tárgyalás idején paranoid skizofréniát állapítottak meg, de 2005-ben kiengedték, és már feltételes szabadlábra helyezésének ideje is lejárt.

Jim Kelly, a Unite szakszervezet képviselője szerint, az csak a világ legbiztonságosabb taxi szolgálatával bíró London hírnevét rombolná, ha a férfi számára lehetővé tennék, hogy taxisofőrként dolgozzon. "Tartunk tőle, hogy a közösségi közlekedés kerülne veszélybe" - tette hozzá.

A londoni közlekedési hatóságok szerint nem volt okuk visszautasítani a férfi jelentkezését a The Knowledge (tudás) nevű tesztre, amelyen minden sofőrjelöltnek kötelezően meg kell felelnie. A jelentkező ugyanis már letöltötte büntetését és egészségügyi ellenőrzéseken is átesett. Az ügy mindenesetre egy független bizottság elé kerül, és csak ezt követően születik meg a végső döntés.

A taxisok szerint ugyanakkor az ügyet politikailag túlságosan is korrekten kezelik. "Mindenkinek egyenlő esélyeket biztosítanak, de a taxisok hírnevét le lehet húzni a vécén. Erre semmi esetre sem vagyunk felkészülve. Folyton azt kérdezem: szeretne női utas lenni a fickó taxijának hátsó ülésén, ha a pasi aznap épp elfelejti bevenni a gyógyszerét?" - vetette fel Grant Davis, a fekete taxikat vezető sofőröket tömörítő szervezet elnöke.

Címlapról ajánljuk
Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. A magyar tőzsdén emelkedéssel indult a nap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×