Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
315.82
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A válság hatása: nem vesszük meg, amit nem muszáj

Ami helyettesíthető vagy nem sürgős, azt nem vesszük meg - nagyjából így összegezhető a válság miatt átalakult fogyasztói magatartás - mondta az InfoRádiónak a GFK Piackutató igazgatója. Kozák Ákos hozzátette: Nyugat-Európától eltérően, a magyarok nem a legolcsóbb terméket veszik meg, hanem az úgynevezett "B" kategóriásat, de kevesebbet vásárolnak.

A magyarok az utóbbi fél évben kevesebbet vásároltak a megszokott napi fogyasztási cikkekből, míg az Egyesült Államokban és Európában a fogyasztók inkább úgy spóroltak, hogy az olcsóbb termékeket keresték - mondta Juhász László, a Boston Consulting Group (BCG) tanácsadó cég ügyvezető igazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

A BCG és a GfK Hungária piackutató legfrissebb, közös nemzetközi felmérését ismertetve Juhász László elmondta: a magyar fogyasztók inkább a nem szükséges vagy kevésbé szükséges vásárlások visszafogásával reagálnak a válságra, és a megszokott termékeket - ha ritkábban is, de - megveszik.

Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója elmondta: a GfK háztartáspanel felmérésének eredményei szerint a forgalom volumenében csökkenés figyelhető meg a napi fogyasztási cikkek piacán: az első negyedévben 6,5, a másodikban 3,2 százalékkal kevesebb élelmiszert és háztartási vegyi árut vásároltak a magyar háztartások.

A GfK vezetője elmondta, hogy a komplex fogyasztói bizalmi index mostanra ugyan újra a válság előtti szintre emelkedett, azonban ez egyelőre nem mutatkozik meg a fogyasztói döntésekben, vagyis az emberek nem vásárolnak többet. A fogyasztásban 2009-ben nem várható jelentős bővülés, mivel a háztartások kedvezőtlennek ítélik meg jelenlegi anyagi helyzetüket.

Juhász László kiemelte: a magyar háztartások kevesebbet költenek tartós fogyasztási cikkekre, valamint szabadidős tevékenységekre, de a napi fogyasztási cikkek közül például visszaesett az ásványvizek forgalma is, mivel azt csapvízzel helyettesítik.

Jellemző trend továbbá, hogy a fogyasztók "begubóznak" , egyre több időt töltenek otthonukban, ahol "önellátásra" törekednek, például saját maguk főznek - mondta Juhász László.

Kozák Ákos a magyar fogyasztási szerkezetről elmondta: az még mindig nem a fejlett piacokon megfigyelhető trendekhez igazodik, mivel a háztartások az elköltött jövedelmük több mint negyedét - 26 százalékát - élelmiszerre fordítják, míg szolgáltatásokra és kultúrára ennél jóval kevesebbet költenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×