Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

A gyerekek már háromévesen olyan erősen harapnak, mint a kutyák

A kisgyerekek már háromévesen olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák - derült ki egy új kutatásból, amely remények szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a kicsik játékai "harapásállóbbak" legyenek.

A Leedsi Egyetem által végzett kutatás révén az öt év alatti korosztályban csökkenhet a játékok harapdálásából származó sérülések vagy halálesetek száma.

Szakértők szerint az eszközökön látható jelzések nem megfelelőek a balesetek megelőzésére, mivel a szülők vagy nem olvassák el, vagy pedig félreértelmezik a figyelmeztetéseket - írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph.

A kutatás során kétszáznál is több, három és öt év közötti gyerkőc harapását tesztelték - ugyanis ez az a korosztály, amely a legnagyobb hévvel esik neki fogaival a tárgyaknak. A vizsgálatok érdekes eredményt hoztak: kiderült, hogy egyes gyerekek olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák. A tanulmány ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a harapás erőssége a csemeték súlyától, nemzetiségi származásától és természetesen fogaik állapotától is függ.

Címlapról ajánljuk
Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Több mint 1,25 millió menekült tér vissza a polgárháború által sújtott Szudánba – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közléséből. Ennek okairól és lehetséges következményeiről Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt az InfoRádióban.

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×