Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

A miniszoknya betiltása ellen tiltakoznak a diákok

Egy angol város középiskolájának diáklányai egy napig tüntettek azért, mert tanáraik mindenkinek kötelezővé tennék a nadrág viselését, mivel a lányok szoknyái túl rövidek.

Upton-by-Chester város középiskolájának diáklányai úgy döntöttek, hogy nem engedelmeskednek tanáraik követelésének, és szoknya helyett nem húznak nadrágot. Az egy napos demonstrációjukat a Facebook közösségi oldalon szervezték meg.

A tüntetés előtt az ebédlőben tartottak megbeszélést, ahol a tanárok meghallgathatták a diákok sérelmeit. Több mint száz tanuló azonban ezután az osztálytermek helyett a focipályára rohant, így tiltakozva az ellen, hogy a tanárok szoknya helyett nadrág viselésére kötelezzék a lányokat.

Az iskola igazgatója elmondta: azok a diákok, akik nem jelentek meg az órákon, büntetésre számíthatnak. "A sorozatos figyelmeztetések ellenére egyre rövidebbek lettek a szoknyák. A férfi tanárok azt se tudták, hova nézzenek, amikor a lányok után mentek fel a lépcsőn" - tette hozzá Jane Holland, aki már többször közölte: ha továbbra is ilyen miniszoknyákat hordanak a diákok, akkor kötelezővé teszik a nadrágot.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
A szemünk előtt előzi be a világot Kína egy újabb zöld technológiával

A szemünk előtt előzi be a világot Kína egy újabb zöld technológiával

A 2020-as évek elején a zöld hidrogénre még univerzális csodafegyvereként tekintettek, amely megoldhatóvá teszi az időjárásfüggő megújuló energia évszakokon átívelő, hosszú távú tárolását is, de az újabb elemzések szerint ez a várható jövőbeli szerep jelentősen szűkült és jóval specifikusabbá vált. A prognózisok lefelé módosítását beruházási döntések sorozatos elhalasztása és a végfelhasználói szerződések hiánya indokolja, és miközben a zöld hidrogén előállítása továbbra is drága és infrastrukturális kihívásokkal küzd, a rivális technológiák gyorsabban értek el áttörést. Ezzel együtt a hidrogéngazdaság- és piac világszerte, így Magyarországon is fejlődik, de nem kizárt, hogy más technológiákhoz hasonlóan végül itt is Kína szerepvállalása hozza majd el az áttörést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×