Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Az önző szülők miatt rossz ma gyereknek lenni

A szülők agresszív sikerhajhászása okozza a legnagyobb kárt a gyerekek életében - állítják azok a brit szakértők, akik a szigetország mai társadalmának negatív hatásait vizsgálták. Néhány tanáccsal is szolgálnak arra nézve, hogyan tehetjük boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá a fiatalok életét.

A családok szétszakadása, az erkölcstelen reklámok, a versenyszemléletet előtérbe helyező oktatás, a jövedelmi egyenlőtlenség - brit szakértők szerint ezek azok a társadalmi tényezők, amelyek miatt a mai fiatalok egyre jobban elzüllenek, legalábbis Nagy-Britanniában. A független szakértők által 3 évig készített jelentés rávilágít arra, hogy most nehezebb a brit fiatalok élete, mint korábban, éppen ezért egyre több gyerek lesz szorongó és kerül bajba.

A Children Society nevű brit szervezet által megrendelt vizsgálatot 11 szakértő, köztük nyolc egyetemi professzor végezte el. Megállapításaik és tanácsaik nemcsak Nagy-Britanniára, de talán az egész nyugati társadalmakra érvényesek.

"Botfülű társadalom"

A jelentés szerint a legtöbb problémát, amivel a fiataloknak szembe kell nézniük, a "túlzott individualizmus" okozza - ezt kéne felváltania egy olyan értékrendnek, amelyben az emberek nem a saját érdekeik előtérbe helyezésétől, hanem a másik megsegítésétől lesznek elégedettek.

A jelentésben hosszú lista olvasható arról, mit kéne megváltoztatni. A szakértők szerint például be kéne tiltani a 12 éves körüli korosztályt megcélzó reklámokat, az alkoholt és egészségtelen ételeket propagáló hirdetéseket pedig este kilenc előtt nem lehetne leadni a tévében. Be kéne tiltani azoknak a szabadtéri helyeknek a beépítését, ahol gyerekek rendszeresen játszanak, valamint közösségi központokat kellene létrehozni, ahol a fiatalok együtt tölthetnék a szabadidejüket.

A jelentés egyik szerzője, Rowan Williams, Canterbury érseke egyenesen azt állítja: a mai társadalom teljesen "botfülű", mert félrehallja a gyerekek valódi igényeit, ráadásul olyan légkör uralkodik, amelyben a "szentimentalizmus és a pánik megnehezíti a kérdésről való vitázást".

Szülői eskü, tanfolyamok és tanácsadás

A jelentés egyéb bűnöket is felró társadalmunknak, például a válások nagy számát. A szakértők azt állítják, hogy azoknál a gyerekeknél, akiket egy szülő vagy mostohaszülő nevel, nagyobb az esély a viselkedési problémák kialakulására, és rosszul teljesítenek az iskolában.

"A gyereknevelés az egyik legnagyobb kihívást jelentő feladat, ezért ideális esetben két embert igényel" - olvasható a jelentésben, amely azt is állítja, hogy a dolgozó anyákat is komoly felelősség terheli. A munkába álló anyák ugyanis jelentősen hozzájárulnak a családok széteséséhez, éppen ezért a szakemberek a családi élet javítására is szolgálnak tanácsokkal.

Úgy vélik például, hogy egy olyan ünnepélyes polgári ceremóniát kell bevezetni, amelynek keretén belül a gyereket vállalók elfogadják a szülőséggel járó felelősséget. Ezen kívül ingyenes "szülői tanfolyamokat" kellene indítani, hogy a gyereknevelésre készülő párok hasznos információkat kapjanak a gyerekneveléssel kapcsolatban.

Ha pedig a házasság válságba kerül, a pároknak ingyenes pszichológiai támogatást kellene nyújtani, valamint olyan rendeleteket kell hozni, amelyek megkönnyítenék, hogy az anyák otthon maradjanak és a gyerekkel foglakozzanak.

"Be kell végre látnunk, hogy mi, kollektíven vagyunk felelősek a gyerekek jólétéért, és csak együtt tehetjük jobbá gyerekeink életét" - összegzi a Children Society szervezet vezetője, mi a dolgunk.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×