A brit posta egy Pegasus elnevezésű, kanadai számítógépes rendszer segítségével határozta meg a levélkihordóktól megkívánt átlagsebességet, és az jelöli ki számukra a legmegfelelőbb útvonalat is.

A görög mondavilágban Pégazosznak vagy latinosan Pegasusnak hívták a szárnyas paripát, a postásnak azonban nincs szárnya, így nem tudja a megkívánt óránkénti hat kilométeres sebességgel tolni kerekeken mozgó, piros levélládáját.

De nemcsak lábizom és tüdő kérdése a dolog. A címzett nem egyszer kertvégi családi házban lakik, máskor meg aláírást kell kérni tőle ajánlott küldemények kézbesítéséről, ami időigényes dolog. S akkor még nem is beszéltünk a házőrző kutyákról.

Az angol bérházak kapualjában nincsenek postaládák, a postás emeletenként és lakásonként kézbesít. Ennek persze előnye is van: reggel papucsban, háziköntösben, otthonában végezheti az angol ember a postabontást, nem kell felöltözve lemennie a kapualjhoz.

A városi postás normája napi 400-500 cím ledolgozása két, egyenként 3 és fél órás fordulóban. Az előírt sebességet a postás-szakszervezet teljesíthetetlennek tartja.

A Daily Mail című napilap riporterei elkísértek kézbesítő útjaikon néhány fővárosi és vidéki postást. Az egyik két éve érkezett Lengyelországból, a lodzi egyetemen társadalomtudományi diplomát szerzett, de most angol postás, közvetlen közelről tanulmányozhatja a brit társadalmat.

Egy kilométernyi kézbesítő útján száz címre dobta be a küldeményeket, de közben egy iskolából be kellett gyűjteni egy zsáknyi postát. A riporter tapasztalhatta, hogy nagyon igyekezett, ügyesen csoportosította a levélcsomókat, mégsem érte el csak az óránként két kilométeres sebességet.

Megkérdezte volna, mi a véleménye a megszabott normáról, de a postás csak annyit válaszolt - barátságosan, de határozottan -, hogy manapság munkaidő közben nincs ideje beszélgetni.