Infostart.hu
eur:
366.39
usd:
315.14
bux:
147982.3
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Bizarr kép New York utcáin

Szendvicsemberként járja New York utcáit egy egykori üzletember, így keres magának munkát. A férfi a gazdasági válság miatt veszítette el az állását.

A gazdasági világválság legrosszabb pillanatainak emlékét idézik fel azok a munkanélküliek, akik New York utcáin próbálnak megélhetés után nézni. Amerika ismét gazdasági visszaeséssel néz szembe, ennek következtében már eddig is milliók veszítették el az állásukat.

Az 59 éves Paul Nawrocki kilenc hónapig ült otthon és próbált a hagyományos módon álláshoz jutni, hiába. Épp ezért most igen sajátos módon próbálja felhívni magára a figyelmet: szendvicsemberként hirdeti saját testére illesztett táblákon magát, képességeit, végzettségét, munkatapasztalatát.

A "Majdnem hajléktalan" című hirdetésben munkaadót keres magának, főleg azért, hogy magának és családjának is legyen betegbiztosítása, munkaképtelen felesége ugyanis kezelésre szorul.

A férfi, akinek van egy 22 éves lánya is, 23 éven át dolgozott egy játékokkal foglalkozó cégnél importmenedzserként. Mára kisebb hírességgé vált, mert már televíziós társaságok is meginterjúvolták. Az 59 éves férfi úgy látja: a középosztályt hatalmas krízis éri a válság miatt.

Címlapról ajánljuk
Bejelentések a kormánytól – jön a családi csődvédelmi szolgálat, kötelező lesz az orvosoknak a kamarai tagság
percről percre

Bejelentések a kormánytól – jön a családi csődvédelmi szolgálat, kötelező lesz az orvosoknak a kamarai tagság

Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Napközben már folyamatosan szivárogtak a szerdai kormányülés döntései, a kormányszóvivői tájékoztatón részletesen ismertetik a 40 napirendi pont döntéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×