Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Öngyilkos lett a bántalmazással vádolt tanár

Franciaországban öngyilkos lett egy tanár, akit azzal vádoltak, hogy megütötte egyik diákját. Egy másik tanárt augusztusban egy francia bíróság 500 euróra, azaz közel 120 ezer forintra büntetett, amiért pofon ütött egy szemtelenkedő diákot.

Az öngyilkossággal kapcsolatban az egyik tanárszakszervezet országos titkára az InfoRádiónak azt mondta: elszomorító, hogy tanár-diák konfliktus esetén a rendőrök egyre inkább a tanárokat állítják elő.

A belga határ közelében lévő Saint-Michel kisváros 38 éves fizikatanára szelíd, kifejezetten jó humorú ember hírében állt, ám a múlt héten összeveszett egyik diákjával, aki elkésett az órájáról. A konfliktus akkor pattant ki, amikor az óra végén kettesben maradt vele, és az üzenő füzetét kérte, hogy a késésről a szüleit értesítse, ám a 15 éves fiú nem adta azt oda. A diák állítása szerint ekkor a tanár ököllel arcul ütötte.

Amikor ezt otthon elmesélte, édesapja nyomban feljelentette a pedagógust, akit két nap múlva a rendőrség néhány órás előzetes letartóztatásba helyezett. A tanár a kihallgatás alatt végig tagadta, hogy megütötte volna a diákot, és az ügyészség úgy döntött, nem emelnek vádat ellene, mivel az esetnek nem volt szemtanúja.

Ne fordítsanak hátat a diákoknak!

A tanár azonban nem tudott erről, és miután kiengedték a rendőrségről, felakasztotta magát. A nyomozók szerint a pedagógus családi problémákkal küszködött, és valószínűleg a hatósági eljárás volt az utolsó csepp a pohárban. A feljelentést tévő édesapa pedig megdöbbent, amikor tudomást szerzett a tragédiáról, és most azt mondja: soha nem kellett volna a rendőrséghez fordulnia.

Franciaországban egyre nagyobb gondot jelent az iskolai erőszak, igaz, a diákok egyelőre elsősorban verbálisan és csak ritkábban fizikailag bántalmazzák a pedagógusokat. A helyzetet jól jellemzi, hogy az állami továbbképző intézetekben azt javasolják a frissen végzett tanároknak, hogy ne fordítsanak hátat a diákoknak, amikor a táblára írnak.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a szülők is egyre agresszívebben lépnek fel gyermekeik védelmében. Legutóbb augusztusban ítéltek 500 eurós pénzbüntetésre egy tanárt, aki pofon ütötte szemtelenkedő diákját, és akit emiatt rendőr édesapja feljelentett. Érdekes adalék, hogy az akkori eset is Észak-Franciaországban történt, alig negyven kilométerre a mostani tragédia helyszínétől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×