Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Az elhízás újabb következménye: nagyobb koporsók kellenek

Nagy-Britanniában az iskoláknak újabban jelentős kiadást jelent az új székek beszerzése, a hagyományosakon ugyanis az elhízott gyermekek nem férnek el. A kövérségnek más következményei is vannak, például megváltozott a koporsók mérete is.

Az élet számos területén változtatásokra van szükség amiatt, hogy az emberek egyre terebélyesebbek. Csökkenteni kell például a buszok kapacitását, új székeket kell vásárolni az iskolákba és a várótermekbe és nagyobb koporsókat kell készíteni - számol be egy brit lap.

A szigetország egyik önkormányzati szövetségének szóvivője elmondta: a supersize-generáció megjelenéséből adódó kiadások együttese már igen megterheli a helyhatóságokat.

Különösen sokat kell költeniük méretes iskolai székekre, a becslések szerint ugyanis a 60 milliós lakosú szigetországban 2012-re eléri az egymilliót az elhízott gyermekek száma, ők pedig már nem férnek el a hagyományos ülő alkalmatosságokon. Egy új szék nagyjából 30 fontba, azaz 9-10 ezer forintba kerül.

A koporsógyártóknak is nagyobb termékekkel kell előrukkolniuk, sokaknak ugyanis már nem megfelelő a hagyományos változat. Akadt olyan ember, aki igen sok gondot okozott halála után a családjának, hiszen az Egyesült Államokból kellett koporsót rendelniük.

Az egészségügyi szakemberek már régóta hangsúlyozzák: azonnali lépések szükségesek az elhízás megállítása érdekében, hiszen ez elemi érdeke lenne az államnak is. A jelenség nemcsak az egészségügyi kiadásokat terheli meg, hanem már szinte az élet minden területére kihat.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×