Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hópárduc született a Szegedi Vadasparkban

Hópárduc született a Szegedi Vadasparkban. A ritka macskafélét eddig Magyarországon csak a Tisza-parti városban sikerült szaporítani. A közönség már láthatja a kéthónapos hímet. A névadáshoz várják a látogatók ötleteit.

Hópárduc született a Szegedi Vadasparkban. A ritka macskafélét eddig Magyarországon csak a Tisza-parti városban sikerült szaporítani - közölte Veprik Róbert, az állatkert igazgatója.

A hím egyed április 26-án látta meg a napvilágot, az elmúlt hetekben már annyira megerősödött, hogy a közönség is láthatja - mondta a szakember.

Az állatnak még nincs neve, gondozói azt szeretnék, ha a 2005-ben született Kasmírhoz és Szecsuánhoz hasonlóan egy Ázsiához kapcsolódó földrajzi név alapján neveznék el a látogatók.

A hópárducok Közép-Ázsia hegységeiben élnek kétezer méter fölötti magasságban. Számukat 3,5-7 ezer közöttire teszik, de ez a viszonylag nagy állomány több mint 1,2 millió négyzetkilométeren szétszórva él, ezért nagy a populációk szétszakadásának és a beltenyészet kialakulásának veszélye - közölte Veprik Róbert.

Fogságban mintegy hatszáz hópárducot nevelnek, közülük kétszázharminc él európai állatkertben. A fekete-fehér pöttyös, bársonyos szőrű jövevény szülei egy tenyészprogram keretében érkeztek nagyon fiatalon Franciaországból és Lengyelországból Szegedre. Speciális mikroklímájú, árnyas kifutójukban nagyon jól érzik magukat, talán ennek is köszönhető, hogy - Magyarországon eddig egyedülálló módon - szaporodnak is.

A negyven-ötven kilós, másfél méteres állatok farka is csaknem egy méter hosszú. A párzás időszak kivételével magányosan élnek, akár száz négyzetkilométeres területet is bebarangolnak egy nap. Áldozatukat lopakodva közelítik meg és hatalmas ugrással vetődnek zsákmányukra. Főleg vadjuhra, vadkecskére, szarvasra, nyúlra és madarakra vadásznak.

Időnként a háziállatokra is rátámadnak, ezért a pásztorok csapdával, puskával és méreggel is irtják őket. Az orvvadászat is csökkenti állományukat, értékes bundájuk mellett a hagyományos ázsiai gyógyászatban használt csontjuk miatt is elejtik őket.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×