Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
314.98
bux:
149971.86
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

A Coldplay első ízben a brit kislemezlista élén

A brit Coldplay együttes ezen a hétvégén most először ért a brit kislemezlista csúcsára Viva La Vida című dalával. Érdekessége, hogy a lemezt a maga fizikai valóságában még mindig nem lehet megkapni, így egyedül az internetes letöltéseknek köszönheti első helyezését.

A brit Coldplay együttes ezen a hétvégén most először ért a brit kislemezlista csúcsára Viva La Vida című dalával, új albumának címadó számával.

Bár az internetes eladások alapján már néhány napja ismert az ősszel Budapestre is ellátogató banda sikere, a lista csúcsának bevételét csak vasárnap este jelentették be.

A listákkal foglalkozó UK Charts Company illetékese megerősítette a kislemez első helyezését, miközben az együttes negyedik albuma már a második hetét kezdi meg a csúcson.

Az ügy érdekessége, hogy a lemezt a maga fizikai valóságában még mindig nem lehet megkapni, így egyedül az internetes letöltéseknek köszönheti első helyezését - közölte az egyik legnagyobb zenei áruház, az HMV szóvivője, aki szerint a Coldplay egyre növekvő sikerére lehet számítani.

A Chris Martin vezette csapatnak már több dala felkerült a legjobb tíz közé. Köztük van a Yellow, a Clock és a Fix You. A Coldplay a héten először lett első helyezett az amerikai kislemezlistán, s egyúttal az albumlistát is vezette a Viva La Vida.

Ami az angol lista további dobogós helyeit illeti, a második helyen most Ne-Yo amerikai rhythm and blues énekes található Closer című dalával. Az ő dalát a szépséges Rihanna Take a Bow című balladája követi.

Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×