Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Kétszer halt meg" szerencsétlen asszony

Három nap alatt kétszer is meghalt egy román asszony: először egy ápolónő tévedéséből távozott idejekorán az élők sorából, másodszor viszont már valóságosan is elhunyt.

Az egyedül élő cernavodai asszonyra lakásában bukkantak rá a tűzoltók, akiket a szomszédok riasztottak szombaton. A segítség éppen időben érkezett volna, hiszen az agyvérzést szenvedett asszony ugyan öntudatlan állapotban, de életben volt még. Csakhogy a helyszínre riasztott mentő ápolónője alapos vizsgálat nélkül nyilvánította halottnak a 84 éves beteget.

A feltámadás "csodája" a kórbonctani intézetben történt. Itt a rendőrök fényképeket készítettek az "elhunytról", hogy kinyomozhassák, mi idézte elő pontosan a halálát. A vaku éles villanása azonban magához térítette az eszméletlen asszonyt, akit azonnal kórházba utaltak.

Sajnos, a csoda ezúttal is csak három napig tartott, mert az idejekorán halottnak nyilvánított beteg hétfőn valóban elhunyt.

A román egészségügyi minisztérium államtitkára bejelentette, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak. Az ápolónő már elismerte tévedését, és benyújtotta lemondását. Ha az illetékes hatóságok vétkesnek találják, akkor örökre megvonhatják tőle szakmájának gyakorlási jogát.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×