Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az idősödés növeli a kábítószer-függőség veszélyét

Egyre súlyosabb probléma a kábítószer fogyasztása az idős korosztályban, 2020-ra Európában akár megkettőződhet az érintettek száma az 55 éven felüliek körében - derül ki abból a jelentésből, amelyet az Európai Unió drogfogyasztást figyelő lisszaboni központja készített a témáról.

A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központjának (EMCDDA) adatai szerint az évtized elejétől 2005-ig a 40 éven felüliek között megduplázódott, 8,6-ról 17,6 százalékra nőtt a drogproblémákkal kezeltek aránya.

Amerikai becslésekre hivatkozva a központ azt írta, hogy 2001 és 2020 között akár 300 százalékos is lehet a növekedés az 50 évnél idősebbek korosztályában.

A központ mindazonáltal azt is leszögezi, hogy a drogfogyasztás problémája továbbra is a fiatalabb korosztályokban a legsúlyosabb.

Wolfgang Götz igazgató felhívta a figyelmet, hogy a jelenség az eddigiektől eltérő gyógymódok alkalmazását is szükségessé teszi, hiszen másképp kell kezelni egy idősebb beteget, mint egy ifjút. "Kötelességünk módszereket kidolgozni és felülvizsgálni a meglévő beavatkozásokat, hogy azok az idősebbek számára is megfelelőek legyenek" - idézte a jelentés az igazgatót.

Az idősödés egyébként önmagában is olyan kockázati tényező, amely - különösen szociális, anyagi, pszichológiai vagy egészségi problémákkal párosulva - növeli a kábítószer-függőség veszélyét.

A jelentés szerint foglalkozni kell azzal is, hogy az idősebb felnőttek gyakran használnak receptre, illetve recept nélkül kapható gyógyszereket, és "az ilyen gyógyszerek problémás használata szándékos is lehet".

Az EMCDDA szerint egyébként az idősebbeknél fokozottabb az alkoholizmus veszélye is. A jelentés adatai szerint Európában az 55 éveseknél idősebbek 27 százaléka elismeri, hogy napi rendszerességgel fogyaszt alkoholt. Utóbbi pedig különösen veszélyes lehet akkor, ha gyógyszerfogyasztással párosul, még abban az esetben is, ha a szeszesital élvezete korlátozott mértékű.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×