eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Kopernikuszi fordulat a Vatikánban

Csaknem négy évszázaddal azután, hogy eretnekség vádjával a Vatikán bíróság elé állította a neves tudóst, Galileit, most azt tervezi, hogy a csillagász-matematikus-fizikus tudományos munkájához méltóan zárja le a rehabilitálását: egy emlékművet állít számára a Vatikán falain belül.

A tervek szerint az emlékmű a Vatikán kertjében kap helyet, nem messze attól az épülettől, ahol Galileit 1633 bebörtönözve várta az ítéletét.

A tudóst eretnekséggel vádolták, amiért figyelme a geocentrikus világkép helyett a heliocentrikus felé fordult. Galilei ráadásul a kopernikukszi tanokat nem csak matematikai eszközként hirdette, hanem valóságként.

Bár VIII. Orbán pápa és az inkvizíció engedélyével jelentette meg 1632-ben a Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemájosziról és a kopernikusziról című művét, később a hagyományos elmélet bemutatásának stílusa miatt több támogatóját elvesztette, köztük a pápa jóindulatát is.

Az egyház 1633-ban perbe fogta. Bár az eretnekeknek halálbüntetés jár, megmaradt jóakaróinak köszönhetően életfogytiglani házi őrizetre ítélték. Emellett az eretnek tanai visszavonására kötelezték, és betiltották a Párbeszédek című művét.

Galilei a Föld mozgására vonatkozó tanait az elvárásnak megfelelően vissza is vonta a per során, de a legenda szerint eközben végig azt mondta: "Eppur si Muove!", azaz "Mégis mozog!".

A Pápai Tudományos Akadémia elnöke, Nicola Cabbibo elmondta: az egyház le akarja zárni a Galilei-ügyet, és nem csak a neves tudós előtt akar hódolni, hanem a hit és a tudomány jó kapcsolatát is ki akarja fejezni. Az emlékmű magánadományozók segítségével épül.

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×