Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Tízezrek fertőződhettek meg egyetlen kórházban hepatitisszel

Bezárták Las Vegasban azt a klinikát, ahol akár 40 ezer ember is megfertőződhetett HIV, illetve hepatitis C vírussal a többször használatos fecskendőktől.

A hatóságok bevonták a Las Vegas-i klinika működési engedélyét, és negyvenezer embert felkértek arra: vessék magukat alá HIV, valamint hepatitis B és C vizsgálatnak, hogy kiderüljön, nem fertőződtek-e meg, mert a kórházban nem tartották be az előírásokat, és többször is használták az injekciós tűket.

Az egészségügyi hatóságok az után indítottak vizsgálatot a klinikán, hogy kiderült: hat volt páciens is hepatitisszel fertőzött lett. Az elsődleges vizsgálatból kiderült, hogy a nővéreket utasították: érzéstelenítésre többször használatos tűt alkalmazzanak, és egy ampullából különböző betegeknek is adjanak injekciót.

A helyi ügyészi hivatal is figyeli az egészségügyi hatóságok vizsgálatát, nincs ugyanis kizárva, hogy a klinika ellen később bűnvádi eljárást is indítanak. "Ez nem ma vagy holnap következik be, de a bizonyítékok ismeretében azonnal meghozzuk a szükséges döntést" - hangsúlyozta David Roger ügyész.

A klinika volt betegei közül már többen ügyvédet fogadtak, és valószínűleg beperelik a kórházat, amelynek vezetői egyelőre nem voltak hajlandóak kommentálni az ügyet. Csupán aggodalmukat fejezték ki az esetleges fertőzések miatt.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×