eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

A tuti tippet keresik a Barcelonában összegyűlt mobilcégek

A telekommunikációs világ legnagyobb nevei gyűltek össze Barcelonában a csütörtökig tartó Mobil Világ Kongressszusra. A mobiltelefongyártók és szolgáltatók legnagyobb nemzetközi találkozóján egy sor újítás mutatkozik be, és világossá válik az is, milyen elképzeléseik vannak az érintetteknek a jövőről.

A fejlett országok mellett a harmadik világ növekedési lehetőségei foglalkoztatják a mobilgyártókat és telekom cégeket.

Míg azonban Európában, Amerikában és Ázsiában a cégek azt próbálják kitalálni, hogy milyen új szolgáltatással fogják meg az ügyfeleket, addig például Afrikában azt akarják elérni, hogy az emberek minél többet telefonáljanak. Ezért ottani stratégiájuk az olcsó készülékek gyártása.

A Nokia hadat üzent a papírtérképnek

Máshol a mobiltévé és a mobil interernet az, amivel a felhasználó kezéhez akarják "ragasztani" a készüléket.

A Nokia például a telefonba épített helyzetmeghatározó javított verziójával rukkolt elő. A cég bevallott célja az, hogy egy idő után már csak a múzeumokban lehessen papírtérképpel találkozni.

A mobil GPS-t ezúttal a gyalogosok igényei szerint alakították ki. A finn vállalat eddig már 6 milliárd dollárt ölt a GPS technológiába, mert úgy tartja, hogy a helyzetmeghatározó csip olyan megszokott lesz a telefonokban, mint most a kamera.

A Nokia Barcelonában mutatta be az N95-ös okostelefon utódját, az N96-ot, amelyet 16 gigabájtos memóriával dobnak piacra, és amelyen a DVB-H szabványnak megfelelő mobiltévé adást is lehet majd nézni. Az LG is hasonló, GPS-technológiát alkalmazó készülékkel rukkolt elő, a Sony Ericsson pedig új Windows alapú eszközével, a Xperiával állt elő.

Közösségi oldalak és mobiltévé - sikerül elcsábítani a felhasználókat?

Egy új cég közben bemutatta azt a technológiát, amely telefonáláskor kiszűri a háttérzajt. Elemzők pedig arról beszélnek, hogy a nagy közösségi oldalak - a youtube és a Myspace lesznek azok az új lehetőségek, amelyek növelik a mobilhaszálók táborát.

Kérdéses azonban, hogyan hidalják át az eddigi legnagyobb akadályt - azt, hogy gyakorlatilag minden adatforgalmat magában foglaló szolgáltatásért fizetni kell, míg az "otthoni" internet jobbára átalánydíjas. Így valószínűleg a közösségi oldalak megszállottjai is inkább otthon, vagy laptopjukkal az ölükben a wifi kávézókban töltik majd idejük nagy részét.

Kenyában mobilon küldik haza a pénzt a családnak

Tavaly már bemutatkozott Londonban az a mobil sim kártya, amely metróbérletként is működik és üzletekben is lehet vele fizetni.

Érdekes módon a mobiltelefon, mint banki tranzakciós eszköz előbbre tart Afrikában, mint Európában.

A mostanság jobbára az etnikai lázongások kapcsán említett Kenyában például az ingázó dolgozók mobilon küldik haza a pénzt a családjuknak.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×