Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.09
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Válogatás nélkül ölnek, mert szeretetre vágynak

Nyolc embert lelőtt, ötöt megsebesített, majd öngyilkos lett egy 19 éves amerikai férfi a nebraskai Omaha város egyik bevásárlóközpontjában. Az ámokfutó, Robert Hawkins búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben azt írta, hogy híres akar lenni. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő hisz az indoklás őszinteségében. Végh Péter kriminálpszichológus szerint a nyitott jóléti demokráciák egyik velejárója, hogy néhányan úgy érzik: csak ilyen brutális módon tudnak figyelmet kicsikarni maguknak.

John Lennon gyilkosa is híres akart lenni - emlékeztetett a pszichológus az InfoRádióban.

Az ilyen gyilkosok azáltal válnak híressé, hogy híres embert ölnek meg. Vannak emberek, akiknek hatalmas szükségük van arra, hogy szeretet kapjanak, de ezt nem érik el, ehelyett figyelmet csikarnak ki - vélekedett Végh Péter.

Hozzátette: ezt a figyelmet élik meg szeretetként, ami nyilvánvalóan kóros érzelmi reakció.

Az ilyen esetek mögött az áll, hogy "gondom van magammal, a világgal, figyeljetek rám". Ezt az omahai lövöldöző elérte - mondta a kriminálpszichológus.

A diktatúrákban általában alacsony a bűncselekmények száma, és az ilyen cselekmények is ritkábbak, mint a demokráciákban - fűzte hozzá Végh Péter, aki szerint ennek az a magyarázata, hogy a diktatúrákban az emberek megtanulják elfojtani az érzéseiket.

Az ámokfutásnak éppen az a jellegzetessége, hogy az elkövető sokáig nagyon nyugodtan él, egy csomó indulatot legyűr magában, mert ebben a világban fegyelmezettnek kell lenni. Aztán "szétrobban", mert annyi feszültség gyűlik össze benne - mondta.

A szakértő szerint a neveltetés áll annak hátterében, hogy miért fiatal férfiak követik el általában az ilyen gyilkosságokat.

A fiúkat arra tanítják, ha kapsz valamit, akkor add vissza, a lányokat viszont arra, hogy tűrjenek - tette hozzá Végh Péter.

Sikolyok és gyilkos lövések a bevásárlóközpontban

Nebraska állam fővárosában, Omahában egy ámokfutó szerdán vaktában lövöldözni kezdett egy bevásárlóközpontban, és nyolc embert megölt.

Szemtanúk szerint a férfi húsznál is több lövést adott le a bevásárlóközpont második emeletén. A nyolc áldozat többségét közvetlen közelről lőtte le, majd öngyilkos lett.

Szemtanúk szerint a lövöldözés kezdetekor menekülni próbáló emberek sikolyai hallatszottak a bevásárlóközpontban. A mészárlás hat perc alatt lezajlott.

Jeff Schaffart a karján sebesült meg. A férfi az ebédszünetben éppen a feleségével ebédelt a bevásárlóközpontban. Elbeszélése szerint az egyik női mosdóban rejtőzött el, szorítókötésnek pedig nyakkendőjét használta.

"Egyértelmű, hogy nagyon szerencsés voltam. Nem sok embernek volt ekkora mázlija" - vélekedett a lövöldözés után Jeff Schaffart.

Az omahai rendőrség egyik őrmestere az esetet követően azt mondta: szinte biztosra veszik, hogy a férfinak nem volt társa.

Az ámokfutó Robert Hawkins állítólag depressziós volt, a közelmúltban egy gyorsétteremben dolgozott, ahonnan azonban elbocsátották.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×