Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.13
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Évi 90 ezer halál a kórházi hibák miatt?

Egy nagy-britanniai felmérés szerint évente 90 ezer beteg halálához járulnak hozzá a kórházakban elkövetett hibák, amelyek harmada-fele elkerülhető lenne.

Az egyik nagy észak-angliai kórházban végzett vizsgálatot országos méretre nagyítva az látszik, hogy évente mintegy 900 ezer pácienst ér valamilyen baj a kezeléssel szoros összefüggésben, például sérülés, fertőzés, komplikáció, rossz diagnózis, vagy éppen nem kap megfelelő ellátást a gyógyintézetben.

Ezek 10 százaléka legalább részben felelőssé tehető a beteg haláláért, ami évi 90 ezer halálesetet jelent.

A becslések szerint ezek a hibák évente mintegy 2 milliárd fontba (körülbelül 720 milliárd forint) kerülnek a brit egészségbiztosítónak, mivel gyakran hosszabbítják meg az ápolási időt.

Trevor Sheldon, a Yorki Egyetem professzora szerint korábbi felmérések hasonló, 10 százalékos hibázási arányt mutattak ki a fejlett világ kórházaiban, ami nem mentség, de mutatja, hogy nem csak a brit egészségügyben küzdenek ezzel a problémával.

A hibák miatt a betegek 56 százaléka szenvedett négy héten belül gyógyuló sérülést, 17 százaléka fél éven, 4 százaléka egy éven belül gyógyult fel, 11 százalék pedig tartósan fogyatékos lett.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×