Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.52
bux:
145242.85
2026. november 5. csütörtök Imre

"Most ér véget valójában a szesztilalom"

Az alkoholtilalom 1920-as bevezetése óta először tartanak legális italaukciót New Yorkban. Az állam szenátusa nyáron fogadta el az ezt lehetővé tévő törvényt.

Az Egyesült Államok egészére érvényes szesztilalmat 1920-ban vezették be, és 1933-ig volt érvényben, amikor az alkotmány 21. kiegészítése tagállami hatáskörbe utalta a kérdést.

Az általános tiltással szemben az italárverésekre vonatkozó rendelkezés sok szövetségi államban jelenleg is érvényben van, nyáron New York állam nyolcadikként döntött annak eltörléséről. A szenátusbeli szavazati arány meglehetősen meggyőző volt: 58-1.

A döntés lehetővé teszi, hogy New York beszálljon a különleges italok egyre növekvő árverési piacára, amelynek eddig London, Glasgow és Párizs volt a meghatározó szereplője.

A Christie's történelmi, december 8-i árverésén több mint száz különleges ital kerül kalapács alá, egyebek mellett két palack 1811-es, Napóleon nevét viselő konyak, valamint egy 1986-ban, 60 évnyi érlelés után palackozott whisky; utóbbi becsült értéke 30 ezer dollár, azaz mintegy 5,25 millió forint.

Árverésre bocsátanak egy 700 palackos skótwhisky-kollekcióit is, amelyet előzetesen 100 ezer dollárra (mintegy 17,5 millió forint) taksálnak.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×