Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.52
bux:
145242.85
2026. november 5. csütörtök Imre

A titkosszolgálat hálája: "Elárultak"

Egy algériai származású, korábban a brit belső elhárításnak dolgozó férfi azt állítja, hogy a hatóságok megszegték a vele kötött megállapodást, és rosszabb elbánásban részesül, mint az általa megfigyelt bűnözők.

A jelenleg 46 éves Reda Hassaine 1994-ben menekült az Egyesült Királyságba, amikor szülőhazájában az iszlám radikálisok irtóhadjáratot kezdtek az újságírók ellen. A férfi halálos fenyegetéseket kapott, egyik barátját pedig agyonlőtték.

Londonba érkezése után több általa ismert algériai szélsőségest is látott az azóta hírhedtté vált Finsbury Park-i mecsetnél, ezért jelentkezett a brit rendőrségnél, hogy informálja a szervezetet a szélsőséges, az al-Kaida számára toborzó Abu Hamza prédikációiról és találkozóiról.

Reda Hassaine kezdetben a rendőrséggel, majd a belső elhárítással (MI5) állt kapcsolatban 1998 és 2000 között, munkájáért havonta mintegy 380 fontot (jelenlegi árfolyamon mintegy 135 ezer forint) kapott.

A férfi szerint a titkosszolgálat megígérte neki, hogy gondoskodnak a biztonságáról, és megkapja a brit állampolgárságot.

Ez azonban máig sem történt meg, ráadásul az iszlám szélsőségesek is a nyomára akadtak. Helyzete hasonló a briteknek dolgozó iraki tolmácsokéhoz, akik nem kapnak menedékjogot Nagy-Britanniában.

Reda Hasseine elmondta: már régen megkapták a brit állampolgárságot azok a szélsőségesek, akikről tudja, hogy számos bűncselekményt követtek el, miközben ő nem utazhat, dolgozhat, élhet normális emberként.

A férfi szerint ügyét azért tették félre, mert korábban nyíltan beszélt a titkosszolgálat működésének gyengeségeiről, amelyek a 2001. szeptember 11-i támadások előtti időszakra voltak jellemzőek.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×