Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.7
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Várandós anyák is ihatnak alkoholt

A terhességgel kapcsolatban számos tévhit terjeng az emberek között. A brit nemzeti egészségkutató központ most megpróbált pontot tenni egy vitás ügy végére, bár lehet, hogy csak újabb vitákat gerjesztett, amikor kutatási eredményekre hivatkozva bejelentette: naponta egy kis pohár bor sem a magzatnak, sem az anyának nem árt.

Az anyák eddig a közegészségügy munkatársaitól és kiadványaiból mindig azt a tanácsot kapták, hogy egyáltalán ne fogyasszanak alkoholt a terhesség alatt. Most azonban kiderült, hogy nincs szükség teljes absztinenciára.

Természetesen túlzásba nem eshetnek a kismamák, az orvosok azonban napi egy deciliter borban határozták meg azt a mennyiséget, amelynek fogyasztása még semmilyen kockázattal nem jár.

A kutatók azonban arra felhívták a figyelmet, hogy a terhesség első három hónapjában továbbra is érdemes tartózkodni az alkoholfogyasztástól.

Az új megállapításoknak természetesen vannak bírálói. Egyesek szerint nem lehet korrektül meghatározni azt a mennyiséget, amely még nem káros, ráadásul ez egyénfüggő is. Éppen ezért, szerintük aki biztosra akar menni, az sem a terhesség alatt ne igyon, sem abban az időszakban, amikor teherbe szeretne esni.

Ha valaki ugyanis nem találja el a megfelelő mértéket, azzal nagy veszélynek teszi ki a gyermekét: a kicsi koraszülött lehet, alacsony súllyal jöhet világra, később pedig hiperaktívvá válhat, és koncentrációs problémái lehetnek.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×