Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.94
bux:
147937.61
2026. november 5. csütörtök Imre

Drágulnak a szerencsejátékok, nőnek a nyeremények

A Szerencsejáték Zrt. novembertől - két és fél évvel a legutóbbi áremelés után - emeli négy játékának és két sportfogadásának részvételi díját, illetve tétjét, s ezzel egyidőben a nyeremények is nőnek - közölte a társaság.

A cég közleménye szerint november 4-től az ötös lottón és a jokeren, november 5-től a hatos lottón, november 8-tól a skandináv lottón egy alapjátékért 200 forintot kell majd fizetni. A totó és góltotó fogadások alapdíja november 5-től 50 forint lesz.

A díjakkal azonos mértékében, mintegy 15 százalékkal a nyeremények is nőnek, ez az alsóbb - jellemzően nem halmozódó - nyerőosztályokban hetente jelentkezik.

A díjemelést a közleményben azzal indokolják, hogy a játékszervezés költségei - energia- és anyagárak, adatátvitel, üzletek korszerűsítése - az infláció következtében természetszerűleg növekedtek, amelyet a társaság nem szándékozik a nyeremények terhére áthárítani.

A Szerencsejáték Zrt. korábbi közlés szerint 2006-ban 915 millió alapjátékot értékesített, nettó 61 milliárd forint nyereményt fizetett ki - 8 milliárddal többet, amint az addigi 2005-ös csúcs évben -, és 57,2 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe. A társaság idei terve 138 milliárd forint árbevételt tartalmaz. A cég bevétele tavaly elérte a 140 milliárd forintot, ami 8,2 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal haladta meg a 2005. évit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×