Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
321.94
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Veszélyesebb lehet a telefonálás az alkoholnál

A vezetés közbeni telefonálás nagyobb eséllyel okoz balesetet, mint az ittas vezetés - derül ki egy vizsgálatból, amelyet amerikai, ausztrál és brit intézetek végeztek.

Az eredmények szerint a vezetés közben telefonálók - még akkor is, ha kihangosítót használnak - négyszer gyakrabban okoznak balesetet, és mintegy 30 százalékkal lassabb a reakcióidejük azoknál, akik a Nagy-Britanniában engedélyezett alkoholmennyiséget fogyasztották el vezetés előtt.

Az Egyesült Királyságban a sofőrök számára a 80 milligramm/100 milliliter a megengedett véralkoholszint.

A kutatást a nagy-britanniai közlekedési kutatóintézet, a Sydney Egyetem és a Utahi Egyetem végezte. Ebből kiderült az is, hogy a brit sofőrök negyede telefonál vezetés közben.

Az egyik brit biztosítótársaság szóvivője kijelentette: rá kell venni az autósokat, hogy útnak indulás előtt kapcsolják ki a telefonjukat, hogy csak a hangposta funkció működjön.

"A kutatás arra utal, hogy telefonálás közben a sofőrök jóval lassabban tudnak reagálni a gyorsan változó körülményekre" - tette hozzá a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×