Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.97
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Életveszélyesen vezetnek a rendőrök

"Szükségtelen veszélyt" vállalnak az autós üldözések során a rendőrök - derült ki egy belső jelentésből, amely akkor látott napvilágot, amikor egész Nagy-Britanniát megrázta a hír, hogy öt ember életét vesztette, miközben az egyenruhások egy járművet próbáltak meg elkapni.

A rendőrök elleni panaszokat kivizsgáló független bizottság jelentése szerint a rendőrök az autós üldözések során gyakran nem tartják be a közlekedési szabályokat, s ezzel magukat és másokat is veszélybe sodornak.

A jelentés egy nappal az után látott napvilágot, hogy öt ember életét vesztette az M4-es úton történt balesetben Newportnál. Az autót rendőrök üldözték, a vétkes sofőr azonban véletlenül rossz irányba hajtott fel az autópályára, és összeütközött egy szemben szabályosan haladó autóval.

Az üldözött Ford Mondeóban négyen ültek - közülük hárman meghaltak, akárcsak a szembejövő autóban utazó idős ír házaspár. A Ford negyedik utasát, egy 18 éves fiatalembert, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A jelentésből az is kiderül, hogy a beosztott rendőrtisztek még a feletteseiknek is gyakran hazudnak: azt állítják, nem vettek részt üldözésben, holott igen.

A bizottság tagjai 275 balesetet vizsgáltak, amelyek 2004 áprilisa és 2006 szeptembere között 115 ember halálát és 273-nak a sérülését okozták. Végkövetkeztetésként azt javasolták, hogy a repülőgépekhez hasonlóan a rendőrautókat is szereljék fel fekete dobozzal.

Másik javaslatuk szerint a rendőröknek meg kellene tiltani, hogy gépjárművet üldözőbe vegyenek - ha csak nincsenek meggyőződve arról, hogy abban egy komoly bűncselekmény elkövetője menekül.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×