Infostart.hu
eur:
362.6
usd:
322.32
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Fél óra elvesztése 46 milliárdot ér

Tízmilliárd rúpiát (46 milliárd forintot) spórolna India, ha leszámolnának a brit gyarmati múlt utolsó örökségével is, és fél órával előrébb állítanák az órákat. Akkor a mostani 5,5 helyett hat óra különbség lenne a greenwichihez képest.

Indiai kutatók egy csoportja javasolja a kormánynak az időzóna megváltoztatását. Ennek révén számításaik szerint 16 százalékkal csökkenne az elektromos áram használata, s ezzel tízmilliárd rúpiát spórolhatnának meg.

De nem ez lenne az egyetlen előnye annak, ha előrébb állítanák az órákat. Csökkenne a közlekedési balesetek és az utcai bűncselekmények száma, többet járhatnának az emberek szórakozni és vásárolni, és kevesebb sportmérkőzés maradna el a rossz világítás miatt.

A világon alig van olyan hely, ahol nem egész óra a különbség az időzónák között. A változtatással - amelyet két éven belül be lehetne vezetni - India is felzárkózna a többséghez.

Az időzóna módosításának az ötlete egyébként nem most vetődött fel először. Az 1980-as években energetikai szakemberek már javasolták, hogy osszák az országot két vagy három zónára - ezt az ötletet azonban elutasították.

2004-ben ugyanezt már a kormány javasolta, de a parlament nem fogadta el, azzal az indoklással, hogy ez veszélyeztetné az ország egységét. Ezúttal azonban komolyan meg kell fontolni a tudósok javaslatát, hiszen a gazdaság gyors fejlődéséhez szükséges energiát így is egyre nehezebb Indiának biztosítani.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×