Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.54
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

A férfiak éppannyit locsognak, mint a nők

A közvélekedés szerint a nők sokkal többet beszélnek, mint a férfiak. Egy brit kutatás eredményei szerint azonban mindkét nem tagjai körülbelül 16 ezer szót mondanak ki egy nap alatt.

A pszichológusok több mint egy évtizede állítják, hogy a gyengébb nem képviselői sokkal többet beszélnek, mint a férfiak. A Női agy című szakmunka például azt írta: a nők 20 ezer szót mondanak ki egy nap alatt, míg a férfiak csak 7 ezret.

Ez a feltételezés viszonylag gyorsan ismertté vált a közvélemény számára is, és a közgondolkodás részévé vált.

A mostani vizsgálatban hordozható beszédelemző berendezéseket használtak, amellyel 400, 17-29 éves egyetemi hallgató beszédét követték figyelemmel több napon keresztül.

A nők egy nap átlagosan 16.125 szót mondtak ki, míg a férfiak 15.669-et, ami nem jelentős különbség.

A kutatást irányító Matthias Mehl elmondta: ezek után legfeljebb városi legendának lehet tartani, hogy a nők többet locsognak, mint a férfiak.

Néhányan ugyanakkor megjegyzik, hogy az eredmények nem feltétlenül relevánsak az idősebb, illetve a kevésbé képzett férfiak és nők beszédének elemzése szempontjából.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×