Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.4
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

"Hatodik érzéket" építenek az autókba

Bemutattak Nagy-Britanniában egy, az autók műszerfalába építhető berendezést, amely figyelmezteti a sofőröket a veszélyes helyzetek előtt. A műholdas adatátvitelt használó rendszer autókba telepített elemei több mint 300 méteres távolságból is képesek egymással kommunikálni.

A General Motors (GM) által kifejlesztett technológia műholdas helymeghatározással állapítja meg az autók pozícióját. Ez az információ a rendszer hatótávolságán belül lévő összes, a berendezéssel szintén felszerelt autó számára elérhető.

Az amerikai autógyártó vállalat szerint a rendszer jelentősen csökkentheti a koccanásos balesetek számát, és megszünteti az autós látómezőjének holtteréből fakadó baleseteket.

A GM közölte azt is, hogy a berendezés már teljesen működőképes, az ára pedig 125 font, azaz mintegy 45 ezer forint. A cég szerint ugyanakkor még hat évnek kell eltelnie, mire a szerkezetet az új modellekbe is beépítik.

Adrew Marshall, a GM portfóliójába tartozó Vauxhall munkatársa úgy fogalmazott, hogy a berendezés hatodik érzéket biztosít az autóknak.

"Az autó körülnéz, és megkérdezi: hol vagyok, és hol vannak a többiek? A választ megkapja wifin, ahogy azt ma már sokmillió internethasználó teszi" - tette hozzá.

A rendszer millbrooki bemutatására több biztonsági szakembert is meghívtak. A teszten négy különböző autóba épített berendezés mutatta meg, mire képes.

A német kormány egyébként mintegy 55 millió eurót fordított egy kísérletre, amelynek keretében 500 ezer frankfurti autót szereltek fel hasonló szerkezettel.

A GM szerint a technológia biztonságos, nem kell félni attól, hogy hackerek káoszt okoznak az utakon.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×