Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.74
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Vége lesz a kutyapereknek?

Egységessé tenné a kutyatartás szabályait a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége.

Az egyesület szóvivője a témáról rendezett gödöllői konferencia után az InfoRádiónak elmondta: jelenleg minden településen, sőt kerületenként különböző rendeletek szabályozzák a kutyatartást, és ez konfliktusok, illetve törvénytelenségek sorát okozza.

Ha elköltözöm egy másik kerületbe, ahol kevesebb ebet lehet tartani, akkor elképzelhető, hogy az egyik kutyát, ami a társam, be kell adni a menhelyre, vagy ne adj isten el kell altatni - rótta fel Harcsás Márta, hozzátéve: nagyon fontos lenne az állatok mikrochippel való ellátása.

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének szóvivője szerint sérti az állattartó tulajdonjogát, hogy majdnem mindegyik ebtartási rendelet előírja a szomszéd hozzájárulását.

Nem szabadna a szomszéd hangulatától függővé tenni az állat tartását. Sok olyan per volt, amikor nem volt baj a kutyákkal, csak a szomszédok nem jöttek ki egymással - tette hozzá.

Az egyesület először az önkormányzatokat keresi meg a javaslatával, ha nem sikerül egységes és elfogadható szabályozást kialakítani, akkor a parlamenthez fordulnak.

A kutyák érző lények, ez legyen a meghatározó a rendeletek megalkotásánál - fűzte hozzá Harcsás Márta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×