Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Szófogadó gyereket akar? Adjon neki sok vizet!

A gyermekek egészséges táplálkozására már többé-kevésbé odafigyelnek a szülők és a döntéshozók, arra azonban nem, hogy elegendő folyadékot isznak-e. Pedig a kiszáradás súlyos veszélyt jelent nem csupán az egészségükre, hanem az iskolai teljesítményükre is. Ráadásul nyugodtabbak és szófogadóbbak, ha elegendő vizet isznak.

A gyerekek szervezetének víztartalma nagyobb, mint a felnőtteké (15 százalék az 5-10 százalékkal szemben), és gyorsabban is veszítenek vizet, mint a nagykorúak. Emiatt kell arányaiban több folyadékot fogyasztaniuk a felnőtteknél.

"Az elégtelen folyadékbevitel hátrányosan befolyásolja a gyerekek szellemi teljesítményét és tanulási képességeit" - figyelmeztetett a Brit Orvosi Szövetség munkatársa.

Enyhébb fejfájást, szédülést, fáradtságot okozhat, valamint csökkenti a gyerekek éberségét és koncentrációs képességeit, ha nem isznak eleget - tette hozzá Hilary Forester.

Amerikai kutatók szerint az egy-három év közötti gyerekeknek napi 9 deciliter, a 4-8 éveseknek 1,2 liter, a 9-13 évesek közül a lányoknak 1,6 liter, a fiúknak 1,8 liter; a 14-18 évesek közül a lányoknak 1,8 liter, a fiúknak 2,6 liter folyadékot kell fogyasztania.

Nagy-Britanniában viszont a 11-18 év közötti gyerekek negyven százaléka nem iszik többet napi 1,2 liternél.

Azonnal hatás

Kutatások bebizonyították, hogy amikor már érezzük a szomjúságot, vagyis elveszítettük testsúlyunk 1-2 százalékát, akkor már tíz százalékkal csökkentek szellemi képességeink. Szerencsére a vízivás azonnal "újraéleszti" a szervezetet, a gyerekek nem csupán jobban tudnak koncentrálni, de nyugodtabbá és szófogadóbbá is válnak.

Ezért szükséges nem csupán az, hogy minden iskolában legyen egészséges ivóvíz, hanem az is, hogy a gyerekek a nap bármely percében hozzá is jussanak.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×