Infostart.hu
eur:
355.76
usd:
312.22
bux:
140953.92
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Tüdőbetegséget okozhat a szalonna

A túl sok baconszalonna fogyasztása károsíthatja a tüdőt, és növeli a tüdőbetegségek kialakulásának kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.

A Columbia Egyetem kutatócsoportja megállapította, hogy azok az emberek, akik átlagosan kétnaponta fogyasztanak füstölt vagy főtt húsféleségeket, mint amilyen a bacon, nagyobb eséllyel kapnak hörghurutot és tüdőtágulatot.

A 60 milliós lakosú Nagy-Britanniában ezek a betegségek csaknem 30 ezer ember halálát okozzák évente. Elképzelhető, hogy megbetegedésüket a húsban lévő nitrit, egy mérgező anyag okozta.

A nitriteket a hús tartósítására, valamint állagának megőrzésére használják. Nagy mennyiségben azonban roncsolja az emberi szervezet szöveteit. Ez a folyamat leginkább a tüdőt károsítja.

A kutatók több mint hétezer ember adatait tekintették át. A népegészségügyi vizsgálatokon átesettek adatainak áttekintéséből nemcsak az derült ki, hogy aki sok főtt vagy füstölt hústerméket fogyaszt, az nagyobb eséllyel lesz tüdőbeteg, hanem az is, hogy akik előszeretettel fogyasztanak ilyen húsokat, azok általában rosszabb körülmények között élnek és dohányoznak.

Ezeknek az embereknek általában kevesebb C-vitamin került a szervezetébe, valamint túl kevés zöldséget és gyümölcsöt esznek. A kutatók szerint ezek azonban nem befolyásolják a megállapításaikat.

Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Új történelmi csúcson az OTP!

Új történelmi csúcson az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde ezúttal is a felülteljesítők között helyezkedik el, az OTP pedig ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×