Infostart.hu
eur:
354.96
usd:
311.72
bux:
139257.64
2026. június 30. kedd Pál

Gyorsabban mehetünk majd a gyorsforgalmi utakon?

Új táblákat és a gyorsforgalmi utakon nagyobb megengedett sebességet hozhat a KRESZ tervezett változtatása. Lakott területen kívül a gyalogosoknak és kerékpárosoknak kötelező lesz fényvisszaverő mellényt viselniük.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője az InfoRádióban elmondta: a módosítások kidolgozásakor figyelembe vették a minisztérium által indított internetes szavazás eredményét, valamint a honlapra beérkező szempontokat. A javaslatról jelenleg egyeztetnek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal.

Az elképzelések szerint lakott területen kívül a többsávos gyorsforgalmi utak egyes szakaszain megengedett lesz a jelenlegi 90 kilométer/órás sebesség túllépése, ahol biztosítani lehet a megfelelő körülményeket - tette hozzá Ábrahám Gergely.

A minisztérium egyes tranzit utakat díjassá kíván tenni a tehergépjárművek számára, ehhez új táblák bevezetéséhez is szükség lesz.

Szinte biztos az is, hogy lakott területen kívül, rossz látási viszonyok mellett kötelező lesz a gyalogosoknak és kerékpárosoknak a fényvisszaverő mellény használata.

Valószínűleg kívülről meg kell majd jelölni az iskolabuszokat, és kötelező lesz beszerelni a biztonsági övet, illetve biztonsági gyermeküléseket használni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×