Infostart.hu
eur:
356.08
usd:
312.44
bux:
139963.73
2026. június 30. kedd Pál

Kínai őssejtklinika - átverés vagy a kisfiú utolsó reménye?

Állítólag csak egy kínai őssejt-klinikán lehetne megmenteni az életét annak a szegedi kisfiúnak, akinek javára gyűjtést indított a Napos Oldal Alapítvány. A 11 éves Ádám oxigénhiányosan született, ezért agykárosodást szenvedett és kerekesszékbe kényszerült. A Szent László Kórház főorvosa szerint a kezelés nagy kockázatot rejt.

A gyűjtést szervező alapítvány elnöke az InfoRádióban elmondta: a kisfiú leleteit eljuttatták Kínába, és a visszajelzések alapján nagy esélye van a gyógyulására. Ádámon őssejt-terápiát végeznének, egy újszülött köldökzsinórjából levett őssejtet kapna.

Takács Kata hozzátette: ha a gyermeket Kínában kezelnék, akkor az az odautazással és az elhelyezésével együtt 6 millió forintba kerülne. De tárgyalások folynak arról is, hogy Magyarországon kezeljék a kisfiút, ennek költsége 2 millió forint lenne.

Ádám állapota folyamatosan romlik. Takács Kata szerint mindig tapasztalható valamilyen javulás aoknál, akiket eddig Kínában kezeltek.

Az orvos szerint kockázatos

A Szent László Kórház osztályvezető főorvosa nagyon kockázatosnak tartja a kisfiú kínai őssejt-terápiáját. Elmondta, hogy a kínai intézmények teljesítményéről semmilyen információjuk nincs, mivel a kórházak nem publikálják tevékenységüket.

Kriván Gergely szerint, ha az igen súlyos betegségeket hatékonyan gyógyítanák, az világszenzáció lenne, az orvosi szakma azonban semmit nem tud arról, hogy mit értek el a kínai orvosok.

Az főorvos furcsának találja azt is, hogy csupán a leletek ismeretében véleményt alkotnak a kezelésről.

Kriván Gergely elmondta azt is, hogy a kísérleti stádiumban lévő beavatkozások elvégzéséért egyáltalán nem szoktak pénzt kérni, sőt, a klinikák betegbiztosítást kötnek az esetre, ha az állapotuk rosszabbodna.

Az osztályvezető főorvos természetesen megérti azokat a szülőket, akik számára ez jelenti az utolsó reményt, de szerinte, ha a család mindenét pénzzé teszi egy olyan beavatkozás reményében, amely nem hoz eredményt, azzal helyzetük csak rosszabbra fordulhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

A tartós, 35–38 fokos hőség nemcsak az embereket, hanem a vadon élő madarakat is súlyosan veszélyezteti: a BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont vezetője, Márton András szerint drámai mértékben nőtt a mentésre szoruló madarak száma. Az odvakban, padlásokon és felforrósodó épületekben fészkelő fiókák tömegesen pusztulnak el, sok madár szó szerint kiszáradt, aszott állapotban érkezik a központba. A hőség még az afrikai telelő gólyákat is megviseli, a röpdéket ventillátorokkal és párakapus hűtéssel próbálják elviselhetővé tenni. A mentőközpont munkatársai emberfeletti terhelés alatt dolgoznak, miközben a hétvégi balesetben megsérült kisteherautójuk napokra kiesett a szolgálatból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×