Infostart.hu
eur:
356.29
usd:
312.3
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Orvosi műhiba miatt halt meg egy férfi

Az orvosok hibás diagnózist állapítottak meg egy brit férfinál, és csak azután fedezték fel a TBC-jét, hogy fél évig rákkal kezelték. Ekkor azonban már túl késő volt, a férfi két nap múlva meghalt egy szívrohamban.

A 73 éves Tony Bannister korábban egy elektronikai vállalatnál dolgozott ügyvezető igazgatóként, de 2005 augusztusában megbetegedett: gyors ütemben kezdett fogyni és influenzaszerű tünetek kínozták.

Szeptemberben már annyira fájt a háta, hogy az orvosa morfiumot írt fel fájdalomcsillapítóként. Ezután elküldték röntgenre, ahol súlyos hátgerinc-károsodást állapítottak meg nála, amelyet valószínűleg fertőzés okozott.

A Chichesterben élő férfinál ezután csontrákot állapítottak meg, és radioterápiát alkalmaztak, állapota azonban egyáltalán nem javult, sőt, inkább romlott.

Nem mindegy

Végül tavaly áprilisban találták meg a betegség eredetét, a tuberkolózist. Ekkor azonnal elkezdték az antibiotikumos kezelést, de már túl késő volt: Tony Banister két nappal később szívrohamban meghalt.

A boncolás megállapította, hogy a halált a TBC okozta, a család pedig bepanaszolta a kórházat, mivel sokáig rossz diagnózis alapján kezelték a férfit.

A hétfőn nyilvánosságra hozott esettel kapcsolatban a 68 éves özvegy elmondta: ha a kórház nem állapította volna meg olyan könnyelműen a rákot, akkor a férjének nem kellett volna meghalni.

"A röntgeneredményre azt írták, hogy a csontkárosodást valószínűleg fertőzés okozta. A rák nem fertőzés, a TBC viszont az" - kesergett Marian Bannister.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×