Infostart.hu
eur:
356.29
usd:
312.3
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Egymillió fontos fizetést hagyott ott a szuperanyuka

Katherine Garrett-Cox azoknak a szupernőknek a csoportjába tartozott, akik egyszerre vállaltak gyermekeket, és kerestek vagyonokat egy jól menő vállalat vezetőjeként.

Katherine Garrett-Cox, a befektetési menedzser azonban karrierje kellős közepén ott hagyta az 1 millió fontos, azaz csaknem 385 millió forintos éves fizetését. Majd elment egy kisvárosba, egy kisebb cég élére, ahol lényegesen kevesebbet kellett dolgoznia.

Bár zseniális üzletasszony volt, még jobb anya szeretett volna lenni, ezért 39 éves korában összepakolt, és négy gyermekkel valamint férjével az oldalán Londonból elköltözött egy skót kisvárosba.

Döntését pedig azzal indokolta, hogy családjának nem tesz jót a városi stressz. Életmódváltásra volt szükségük, gyermekei ugyanis még igen kicsik, mind hét év alattiak.

Az üzleti magazinok címoldaláról és a londoni City-ből Dundee-be költöztek, ahol nincs környezetszennyezés, sem tömegközlekedés. Reméli, hogy így kiegyensúlyozott életet biztosíthat gyermekeinek.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×