Infostart.hu
eur:
354.49
usd:
309.97
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Eszébe ne jusson ma levinni a szemetet!

A nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Ehhez a naphoz misztikus népszokások sokasága kötődik.

Kolompoljon és jósoljon hagymából

Az újév ünnepe a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, amikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott Vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben, XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.

Mint minden ünnephez, szilveszterhez és az újévhez is szokások, hagyományok és hiedelmek sora kötődik, amelyek közös célja egészséget és bőséget varázsolni az új évre, és elűzni a balszerencsét, az ártó szellemeket.

Az óévtől szinte mindenütt zajosan búcsúznak: a lárma, kolompolás mai megfelelője a trombitálás és újabban az ilyenkor is szokásos tűzijáték.

Egyes vidékeken szerencsepénzt tesznek az emberek a tárcájukba, másutt szerencsepogácsát sütnek, amelyben pénz lapulhat. Utóbbinál fontos volt, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon.

A hagymakalendárium főleg vidéken dívott: 12 gerezd fokhagymába sót tettek, és amelyik gerezd reggelre nedves lett, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó esik majd - hitték.

Húzza meg a malac farkát, de ne vigye le a szemetet

Az ólomöntés az egyik legismertebb szokás: a felmelegített anyagot hideg vízbe öntik és megnézik, milyen alakot vett fel. A gombócfőzés főleg lányos házaknál volt szórakoztató szertartás: a gombócokat úgy főzték ki, hogy kis papírszeletekre férfineveket írtak és azokat a gombócokba rejtették. Amelyiket először dobta fel a víz, az abban olvasható férfinév lesz a lány jövendő férjének a neve.

A malac farkának meghúzása azért jött szokásba, mert a malac előre túrja a földet és helyet csinál a szerencsének. A lencsefőzés azért népszerű - mint minden szemes étel fogyasztása - mert a sok pénzre, a szerencsére utalhat. Baromfifélét nem szabad enni, mert elkaparhatja a szerencsét.

Az év utolsó napján tilos levinni a szemetet, nem szabad teregetni, orvost hívni, orvoshoz menni. Akinek szilveszterkor fáj a foga, valamit halogat - amit már nem szabadna tovább görgetni az új évben.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×