Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.75
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Drámai felmérés: mi lesz gyermekeink sorsa?

Manapság egyre több szülő próbálja arra ösztönözni gyermekét, hogy olvasson minél többet. Ám sajnos gyakran nem a korának megfelelő könyvet adnak a kezébe - állítja egy kutatás, amely azt próbálta meg kideríteni, hogy milyen hosszú gyermekkor vár a gyerekekre.

Egy kutatás azt hasonlította össze, hogy meddig tartott a gyermekkor napjaink szülői számára, illetve a gyermekeiknek. Az összehasonlításból kiderül, hogy a mai gyermekekre sokkal kevesebb gondtalan év vár.

A mai hatéves gyermekeknek már hiába mesélnek manókról vagy tündérekről, ugyanis nem hisznek bennük. A szüleik azonban átlagosan csak 10 éves korukban tudták meg, hogy az ajándékokat nem a Mikulás vagy a Jézuska hozza.

Hamarabb lesznek felnőttek

A vizsgálat rámutatott arra, hogy a szülőknek több mint a 60 százaléka olyan könyvet ad gyermeke kezébe, amellyel idősebb korában kellene megismernie. Mindez ahhoz vezet, hogy a gyermekek hamarabb válnak felnőtté.

A kutatók szerint azzal, hogy kevesebb mesét hallgatnak a gyerekek, képzelőerejük nem fejlődik megfelelően.

Kommunikáció, önkontroll, önbecsülés

A jelenség egyik oka, hogy a mai felnőtt generáció elhelyezkedése és keresete szempontjából a legfontosabb tulajdonságok a jó kommunikációs készség, az önkontroll és az önbecsülés. Épp ezért gyermekeiket is erre akarják nevelni, már kisgyermek kortól.

A jelentés a felnőtté válás felgyorsulása között említi a televíziók vagy a mobiltársaságok tevékenységét is, amelynek során gyakran a gyermekeket szólítják meg.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×