Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
324.5
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Visszafelé sülhetnek el a fogyókúrák

Azok a nők, akik elfogadják testüket, annak minden hibájával együtt, sokkal nagyobb eséllyel táplálkoznak egészségesen, illetve ösztönösen, mint azok, akik elégedetlenek testükkel - derült ki egy amerikai kutatásból. Ebből pedig az következik, hogy a fogyókúrák, a mögöttük meghúzódó elégedetlenség miatt visszafelé sülhetnek el.

A nők rendkívül sokszor beszélnek negatívan testükről, azt gondolják, hogy könnyebb úgy fogyniuk, ha elégedetlenek magukkal - mutatott rá Tracy Tylka, az Ohiói Állami Egyetem adjunktusa. Áprilisban publikált kutatása azt mutatta, hogy azok a nők, akik ösztönösen esznek, ha csak egy kicsit is, de soványabbak, mint tudatosan táplálkozó, fogyókúrázó társaik.

Mostani kutatásának eredménye pedig azt mutatja, hogy azok, akik elfogadják saját testüket, nagyobb eséllyel táplálkoznak ösztönösen.

Ez azt jelenti, hogy amikor éhesek, akkor önkorlátozás nélkül megesznek bármit, amit megkívánnak, elsősorban fizikai és nem érzelmi szükségletet elégítenek ki az evéssel, és szervezetük éhesség/telítettség érzéseire támaszkodnak elsősorban.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×