Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Anettka helyett egy amerikai lesz az első női űrturista

Szinte biztossá vált, hogy az iráni származású, amerikai állampolgárságú Anousheh Ansari lesz a világ első női űrturistája. Az utazást szervező cég bejelentette: a hölgy szeptember 14-én indul a kazahsztáni Bajkonurból.

Korábban arról volt szó, hogy a japán Daisuke Enomoto lesz a következő űrturista, de a vállalkozó fizikai állapotát elégtelennek találták az orvosi vizsgálaton.

Az űrutakat szervező cég hivatalosan bejelentette, hogy Anousheh Ansari a Szojuz TMA-9-es űrhajó fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra utazhat. Útitársai a hivatásos asztronauta amerikai Michael Lopez-Alegria és az orosz Mihail Tyurin.

A 39 éves Ansari a digitális eszközöket előállító Prodea Systems társalapítója és vezetője.

Az első űrturista 2001-ben az amerikai Dennis Tito volt, őt a dél-afrikai Mark Shuttleworth követte egy évvel később, majd 2005-ben Greg Olsen utazhatott a Nemzetközi Űrállomásra.

Az út mintegy 20 millió dollárba kerül.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×