Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.01
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Mit üzen az ólomkatona?

Hans Christian Andersen dán meseírónak és történeteinek szentelt témaparkot nyitnak Kínában.

A több mint 12,5 millió dollárból, azaz mintegy 2,6 milliárd forintból megvalósított létesítmény az év végén, Sanghajban nyílik meg. Célja a gyermekek oktatása és nevelése lesz.

A dán író művei között szerepel a többi között A rút kiskacsa, A császár új ruhája, A kis hableány és A derék ólomkatona.

A parkban valamennyi híres mese megtalálható lesz majd. A park kigondolói úgy vélik, hogy a játékokon keresztül sikerül majd oktatniuk is a gyerekeket.

Andersen kiválasztását szorgalmával, munkabírásával, illetve azzal indokolták, hogy "nem félt a szegénységtől".

Az író szegény családban nőtt fel, gyerekkorában már dolgozott egy szövödében és egy dohánygyárban.

Erős szociális tartalommal bíró meséi a többi között arra tanítják a gyerekeket, hogy a látszat gyakran csal.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×