2021. november 22. 21:01 További katonákat küldenek a kórházakba Így összesen 79 helyszínen csaknem 800 katona segít.
2021. október 19. 10:20 Harminc éve áll a közös európai hadsereg ügye, pedig lenne rá igény Bár a mechanizmusok és az erőforrások javarészt rendelkezésre állnak, az unió még mindig erősen támaszkodik a NATO-ra, miközben az EU peremvidéke "folyamatosan küldi a jelzéseket" – mondta Csiki Varga Tamás.
2021. október 14. 17:42 Benkő Tibor elmondta, mit csinál 12 magyar katona Maliban A gyorsan változó biztonsági környezetben egyre több területen jelennek meg új kihívások, amelyekre készülni kell – jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.
2021. szeptember 11. 10:37 Katonákat küldene Afrikába a magyar kormány Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt, miután francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal tárgyalt. Kiderült, űripari stratégiai együttműködés is kezdődik a két ország között.
2021. szeptember 6. 22:35 Szeptember közepéig kaptak időt az egészségügyi dolgozók - a nap hírei Ismét katonákat vezényelt az egészségügyi intézményekbe a Honvédelmi Minisztérium. Az államfő is az oltás felvételére buzdított. Meghalt Jean Paul Belmondo, 88 éves volt. A nap legfontosabb hírei szeptember 6-án.
2021. augusztus 31. 06:14 Az utolsó amerikai katona is elhagyta Afganisztánt Az Egyesült Államok továbbra is segít, ahol tud a még ottmaradt amerikai állampolgároknak, akik eddig nem akartak hazatérni.
2021. augusztus 30. 16:53 Kilenc napig küzdöttek a fejbe lőtt katona életéért Barel Hadaria Smueli 21 éves volt, egy tüzelőnyílásból közvetlen közelről lőtték meg.
2021. augusztus 27. 06:29 Száz fölött a kabuli robbantás halottainak száma, 13 amerikai katona van köztük A civilek Kabulból való kimenekítését felgyorsították a merényleteket követően.
2021. július 7. 12:01 Máris hiányoznak a katonák a kórházakból Új dolgozókkal vagy átcsoportosítással kell pótolni a kórházakban a július elsejével kivont katonákat, akik a pandémia idején 93 egészségügyi intézményben segítették a munkát. A kórházszövetség elnöke szerint a katonák hihetetlen empátiával bántak a betegekkel, gyorsan beilleszkedtek a kórházi közösségekbe, és igazi barátságok is szövődtek.
2021. június 20. 20:00 Megtalálták a fenyegetőző belga katona holttestét Öt hete zajlott a hajtóvadászat.
2021. június 8. 22:48 Magyarország elhagyta Afganisztánt Az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra érkezett kedd este az utolsó váltás kilenc katonája.
2021. május 31. 11:00 Ő lehet a magyar katonák új parancsnoka Benkő Tibor Székesfehérváron tett bejelentést. A név: Ruszin-Szendi Romulusz.
2021. május 21. 17:02 Négy napja vetette be magát a rengetegbe egy felfegyverzett katona – videó Azóta se találják, csak a táborhelyére bukkantak rá. Megfenyegette többek között Belgium leghíresebb virológusát. A környékbeli mecsetek bezártak.
2021. április 21. 22:30 Egy tablet miatt durrant el egy magyar katona agya? Testi sértés, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak és erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás miatt folytat nyomozást egy szerződéses katona ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.
2021. április 21. 20:11 Kiemelkedő az átoltottság a katonáknál A Magyar Honvédség 77 százaléka már védett a koronavírussal szemben – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatornán.
2021. április 20. 11:48 Felfegyverzett hajók jelennek meg a Dunán, Budapesten is - galéria Nemzetközi különleges műveleti gyakorlat kezdődött hétfőn Magyarországon és két szomszédos államban, hat ország közreműködésével. A Duna budapesti szakaszán is feltűnhetnek amerikai zászlós, felfegyverzett hajók.
2021. március 26. 08:51 Tömeges nemi erőszak történt Etiópiában, tele vannak a kórházak Az elállatiasult katonák állnak a rémtettek sora mögött.
2021. január 21. 11:40 Döntöttek a társait megölő orosz katona ügyében Az áldozatok rokonai súlyosabb büntetést szeretnének.
2021. január 8. 14:26 Meghalt egy magyar katona az ásotthalmi határon Egyelőre nagyon keveset tudni az ügyről.
2020. december 5. 09:49 Szerbia a katonáit is igen gyorsan be fogja oltani, ha lehet Déli szomszédunk 2021 első felére teszi, hogy megkezdheti a tömeges, koronavírus elleni oltást.
Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében
08:26 Nem adták ki a defibrillátort a forgalmi irodából, amikor rosszul lett egy férfi a Határ úti metró bejáratánál