2010. március 8. 13:16 Bankautomatát akartak kifosztani Szombathelyen Pénzkiadó automatát próbáltak meg kiszakítani a helyéből ismeretlen hétfő hajnalban Szombathelyen, a tettesek nem jártak sikerrel - közölte a rendőrség.
2010. március 8. 12:58 Két és félmilliós cigarettafogás Nyírbátornál Több mint négyezer doboz csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy osztrák-szerb férfi autójában vasárnap Nyírbátornál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
2010. március 8. 11:37 Fegyveres rablás Budapesten Fegyverrel rabolt ki egy takarékszövetkezetet egy férfi Budapesten, a Nagytétényi úton - értesült az InfoRádió. Az elkövető több millió forinttal távozott.
2010. március 8. 11:27 Első fokon felmentették a rendőröket a "Zsanett-ügyben" Felmentette az öt megvádolt rendőrt a Zsanett-ügyben első fokon a Fővárosi Bíróság hétfőn.
2010. március 8. 10:52 Öt kilogramm heroint foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda Öt kilogramm heroint foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két vietnami férfitól, az ezt követő házkutatás során pedig további 200 gramm heroin, 100 gramm marihuána, és mintegy 10 millió forint készpénz került elő - közölte az NNI.
2010. március 7. 19:18 Hét zacskó kávéval szaladt el az üzletből - elfogták Délelőtt egy józsefvárosi élelmiszerboltba kért rendőri segítséget az eladó, miután egy akkor még ismeretlen férfi hét zacskó kávéval a bevásárlókosarában fizetés nélkül kiszaladt az üzletből. Az eladónő utána ment és felszólította a férfit, hogy adja vissza az árut, a férfi azonban többször megütötte a bevásárlókosárral, végül a nála maradt 4 zacskó kávéval elszaladt.
2010. március 7. 13:59 Hét körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök 24 óra alatt Hét körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök huszonnégy óra alatt Budapesten és környékén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2010. március 7. 12:32 Hétfőn ítélethirdetés a Zsanett-ügyben A Zsanett-ügyben várhatóan hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság hétfőn, a vádlottak utolsó szó jogán előadott nyilatkozatait követően.
2010. március 7. 12:23 Szíven késelte saját fiát egy somogyi férfi Egy késsel szívtájékon szúrta 28 éves fiát egy csökölyi férfi - közölte a rendőrség.
2010. március 6. 19:01 Zsarolókat fogtak el - képgaléria A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított egy 23 és egy 21 éves férfi ellen.
2010. március 5. 17:35 Rendőrségi útzáron tört össze a lopott autó Somogyban Egy lopott autóval áttörte a rendőrségi útzárat, közben elsodort egy rendőrt délután egy férfi a 67-es úton, Mernyénél.
2010. március 5. 13:28 Elrendelték a nyomozást a Magyar Posta székházának eladása ügyében Különösen jelentős, több mint 500 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelték a nyomozást a Magyar Posta régi székházának értékesítése ügyében pénteken - közölte a Fővárosi Főügyészség.
2010. március 5. 11:29 Vádemelés az OKM felfüggesztett esélyegyenlőségi főosztályvezetője ellen Vesztegetés miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) felfüggesztett esélyegyenlőségi főosztályvezetője ellen pénteken.
2010. március 4. 18:35 Gyilkosság Porcsalmán Hat embert vett őrizetbe a rendőrség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Porcsalmán éjjel történt gyilkosság után. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a támadás háttérében két család vitája állt.
2010. március 4. 17:00 Kettétört egy bankautomata rablás közben Ócsán Nem sikerült elvinniük az elkövetőknek Ócsán egy bankjegykiadó automatát csütörtökön, mert az ATM kettétört, s a rablási kísérlet esetén a készpénzt beszínező festékpatron eldurrant - közölte a Pest Megyei Rendőr-kapitányság sajtóügyeletese
2010. március 4. 16:58 Dali-alkotásokra hajtó műkincstolvajok buktak le Debrecenben Három műkincsrablót és egy orgazdát fogott el a rendőrség a hét elején Debrecenben. A városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője közölte: a 17, 19 és 20 éves fiatalt azzal gyanúsítják, hogy egy Amerikában élő magyar műgyűjtőtől loptak el műtárgyakat mintegy 30 millió forint értékben, majd azokat összesen 300 ezer forintért egy 60 éves orgazdának és egy galériának adták el.
2010. március 4. 12:32 Hibáztak a tűzoltók a miskolci paneltűznél? Csak az oltáshoz később érkező kazincbarcikai tűzoltók hozták ki a lakásból tavaly augusztusban a miskolci paneltűzben elhunyt asszonyt és gyermekeit - írja HVG-re hivatkozva az Index. Az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, amíg a nyomozás tart, nem nyilatkoznak az ügyben.
2010. március 3. 12:50 Ma Tiszalökön vizsgálja a rendőrség a romagyilkosságok helyszínét Helyszíni bizonyítási eljárást tartanak Tiszalökön, a romák elleni támadások Szabolcs megyei helyszínén szerdán - erősítette meg a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
2010. március 3. 12:25 Megbánta tettét a csepeli gyújtogató Beismerte és megbánta tettét a csepeli gyújtogató a Pesti Központi Kerületi Bíróságon megkezdődött büntetőperben.
2010. március 3. 09:27 Vas Népe: gyanúsítottak a volt határőrök Volt szombathelyi határőr vezetőket gyanúsítottként hallgatott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - írta a Vas Népe szerdai számában.