Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.04
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
The northeast hollow of Lake Balaton.
Nyitókép: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Állami tízmilliókat vett fel egy balatoni panzió felújítására, végül bordély lett belőle

Az ügyészség szerint az idős férfi nem jelentette be, hogy alternatív módon tervezi hasznosítani a közel negyven millió forint állami támogatásból felújított vendéglátóipari egységet, azt meg pláne nem, hogy bérlője illegális szórakozóhelyet üzemeltet majd ott, a szobákban pedig prostituáltak fognak megszállni. Akár börtönbüntetést is kaphat a mulasztásért és a támogatás helytelen felhasználásáért.

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 76 éves férfival szemben, akinek az egyik Balaton-parti településen működő panziója pályázati pénzből kialakított szobáiban szállóvendégek helyett prostituáltak nyertek elszállásolást – írja az ügyészség közlése alapján a veol.hu.

A vádirat szerint az elkövető cége 2018-ban egy panzió már meglévő szobáinak korszerűsítésére, illetve újak kialakítására több mint 38 millió forintot kapott, melyből a projektet 2019-ben meg is valósította.

A fenntartási időszak alatt a kedvezményezett köteles lett volna a „panzió csillaggal” minősítés fenntartására, illetve a pályázattal érintett szobákat és helyiségeket kizárólag szálláshely-szolgáltatási tevékenységre használhatta volna, mely körbe nem tartozik bele a lakásbérlet, albérlet vagy az ágybérlet. A vádlott ezzel szemben nem kért engedélyt az eltérő felhasználásra és utólagos tájékoztatást sem adott, mert ez esetben a támogatás visszafizetésére kötelezhették volna.

A panzió pincéjében 2020 és 2021 nyarán éjszakai szórakozóhely működött, amikor is a vádlott a pályázat eredményeként újonnan kialakított apartmant a szezon idejére a szórakozóhely üzemeltetőjének adta bérbe, aki abban a nála dolgozó, egyúttal prostitúciós tevékenységet is folytató személyeket szállásolt el.

A vádlott ezen túl további, a támogatási pénzből felújított, illetve újonnan kialakított szobákat is bérbe adott 2020 és 2021 nyara között, melyekben rendszeres prostitúciós tevékenység folyt.

A vádlott által működtetett gazdasági társaság ilyen módon a szálláshely bővítésére és fejlesztésre kapott támogatást a céltól eltérően használta fel, és ezzel mintegy 38,6 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés és a gazdálkodószervezet vezetésétől történő eltiltás kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, valamint az okozott vagyoni hátrány erejéig történő vagyonelkobzás alkalmazására, a támogatást elnyert céggel szemben pedig pénzbírság kiszabására is indítványt tett.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×