Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.14
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Egy rendőr éppen megbilincsel egy férfit.
Nyitókép: Pexels

Idős embereket vert át egy román bűnözőpáros, elfogták őket a rendőrök

A két férfi legalább négy nyugdíjast ejtett át ugyanazzal a trükkel, jelentős mennyiségű pénzt és értéktárgyakat csalva ki tőlük.

A kecskeméti nyomozók a napokban két román állampolgárt vettek őrizetbe, akik rendőrnek kiadva magukat unokázós csalással több idős embert is megkárosítottak – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság hétfőn.

A tájékoztatás szerint egy 76 éves nőt április 9-én egy magát ügyvédnek kiadó férfi hívta fel és közölte vele, hogy a fiát a rendőrök komoly bűncselekmény miatt őrizetbe vették. Az álügyvéd megnyugtatta az asszonyt, hogy pénzért szabadlábra helyezik a férfit. Az asszony – az utasítások alapján – 5 millió forintot tett egy zacskóba, amit a kerítésére akasztott. Úgy tudta, a pénzért civil ruhás rendőrök mennek majd.

Néhány óra múlva kiderült, hogy csalás áldozatává vált, és feljelentést tett.

Aprólékos vallomása alapján a nyomozóknak sikerült az elkövetőkhöz köthető telefonszámokat és autókat lenyomozni.

Az eljárás során kiderült, hogy a 20 és 25 éves elkövetőpáros további három idős embert is átvert április 8-a és 10-e között. Mindenkinek azt mondták, hogy a gyermekeiket elfogták a rendőrök, és pénz, ékszer kell a kiszabadításukhoz.

A gyanútlan sértettek összességében több millió forintnyi értéket adtak át a csalóknak, akiket a rendőrök egy igazoltatás során elfogtak. A két külföldit csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd mindkettejüket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat – írták.

A rendőrök még vizsgálják, hogy az elkövetők gyanúsíthatóak-e további, hasonló bűncselekménnyel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×