Infostart.hu
eur:
381.5
usd:
330.71
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
MiG-29
Nyitókép: Wikipépdia

Döbbenetes bűntény történt a kecskeméti légibázison

Eddig tisztázatlan körülmények között, ismeretlenek betörtek a Magyar Honvédség szigorúan őrzött kecskeméti repülőterére és vadászgépek alkatrészeit lopták el.

A két hete történt bűntény elkövetői átvágták a támaszpont kerítését, majd a MiG–29-es vadászgépek lokátortereiből alkatrészeket vittek el. A betörés körülményei számos kérdést vetnek fel – leginkább azt, miként juthattak be egy szigorúan őrzött katonai objektumba anélkül, hogy bárki észrevette volna őket - írja a Blikk.

A 28 gépes flotta 1993-ban érkezett Oroszországtól, az államadósság fejében. 2010-ben vonták ki őket a szolgálatból, addigra mindössze négy maradt üzemképes. A helyüket a Gripenek vették át.

A megmaradt gépeket konzervált állapotban tárolják, ami elvileg azt jelenti, hogy igyekeznek megőrizni műszaki épségüket, bár a szakértők szerint már rég nem repülőképesek. Németh Zoltán őrnagy, nyugalmazott vadászpilóta az Indexnek elmondta, hogy már a kétezres évek elején is alig tudtak közülük néhányat levegőbe emelni, és a kivonásuk óta nem végeztek rajtuk rendszeres nagyjavítást. A katonai szlengben „Jurassic Parkként” emlegetett területen sorakoznak, két csoportban.

Az elkövetők a legegyszerűbb módszert választották: drótvágóval átmetszették a kerítést, felhajtották, és akadálytalanul bejutottak. A MiG-29-esek orrkúpját is megrongálták, hogy hozzáférjenek a lokátortérhez, ahonnan célzottan vittek el alkatrészeket. A portál úgy tudja, kifejezetten értékes, nehezen beszerezhető komponenseket kerestek –

ami arra utal, hogy megrendelésre dolgoztak.

A lopott alkatrészek iránt több országban is lehet kereslet: Oroszországtól Ukrajnáig, Bulgáriától Kubáig számos hadsereg használja még a NATO-kódnevén Fulcrumként ismert típust.

A magyar állam 2019-ben próbált megválni a maradék 19 példánytól, 20 hajtóművel és mintegy 300 egyéb tartozékkal együtt, 2,8 milliárd forintos kikiáltási áron. Az elektronikus aukción azonban egyetlen licit sem érkezett, részben azért, mert NATO-tagként az eladáshoz az orosz gyártó hozzájárulása is kellett volna.

A Honvédelmi Minisztérium arról tájékoztatta az Indexet, hogy az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×