Az elkövetők azt hazudták az áldozatnak, hogy megnyert egy nyereményjátékot, és rávették, hogy adja át a számítógépe irányítását. Innen már nem volt visszaút.
A Győri Rendőrkapitányságon tett feljelentést egy 64 éves vármegyei nő, hogy csalás áldozatává vált - írja beszámolójában a rendőrség.
Az asszony elmondta, hogy július elején telefonon hívta őt egy nő, hogy egy Magyarországon is működő áruházlánc által indított játék nyertesévé vált. Ahhoz, hogy a jutalmát megkapja, számítógépére le kell töltenie egy AnyDesk alkalmazást, majd a kapott kódot bediktálnia.
A kérésnek a későbbi sértett eleget tett, miközben a telefonáló folyamatosan szóval tartotta. Az áldozat időközben észrevette, hogy a számítógépét már nem ő irányítja, és a bankszámlájáról 980 ezer forintot emeltek le.
Augusztusban a bruttó átlagkereset 740 600 forint volt, a nettó 519 900, a nettó mediánbér 433 400 forintot ért el. Augusztusban az előző hónaphoz képest gyorsult a keresetek növekedésének üteme – reagált az InfoRádióban a friss KSH-béradatokra Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.
The BBC joins Ukraine's Operation Vivaldi as it regains crucial territory in the Donbas, but optimism has been dampened by souring relations with President Trump.