Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Bedrogozva ölt a volán mögül

Mellette utazott a barátnője.

A Székesfehérvári Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy nőt, aki "kristály" hatása alatt okozott halálos balesetet - közölte a Fejér Vármegyei Főügyészség. A vezetői engedéllyel nem rendelkező nő március 25-én éjjel egy kölcsönkért autóval utazott Pálfára; mellette utazott a barátnője.

A nő vezetés előtt "kristály" nevű új pszichoaktív anyagot és szeszesitalt fogyasztott, amelytől bódult állapotba került.

A gépkocsinak sem elöl, sem hátul nem működött a világítása, amire a rendőrök felfigyeltek és megkülönböztető jelzéssel az autó után indultak. A terhelt azonban nem állt meg, Vajta felé haladt, amikor áttért a szemközti sávba, veszélyeztetve ezzel a szemből közlekedők életét, testi épségét.

A nő Vajtán az útpadkára hajtott, majd 65-72 kilométeres sebességgel egy kapubejáró hídjának ütközött; az autó a tetejére borulva állt meg, majd kigyulladt.

A sofőrt kimentették, azonban a barátnője a helyszínen életét vesztette - tájékoztatott a főügyészség.

A Sárbogárdi Járásbíróság a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottat halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt 6 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá ügyészi indítványra elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×