Infostart.hu
eur:
376.92
usd:
323.19
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
emberrablás elrabol árnyékok
Nyitókép: Hans Henning Wenk/Getty Images

Emberrablók áldozata lett az óbudai asszony, a lakását is eladták a feje felől

Elfogtak négy embert, akik fogva tartottak egy asszonyt és eladták annak óbudai lakását – közölték szerdán a rendészeti államtitkárság közösségi oldalán.

A bejegyzés szerint a 89 éves, becsapott áldozat III. kerületi panellakása 60 millió forintért cserélt gazdát, a négy elkövető elvette a lakás árának nagy részét, a nőt pedig addig tartotta egy budakalászi ingatlanban „szoros felügyelet” alatt, amíg a maradékra is ráteheti a kezét.

A nőt a rendőrség eltünés miatt kezdte keresni, amikor egy gyanús autóban megtalálták őt és a négyből két csalót – tették hozzá.

A négyes harmadik tagja feladta magát, míg a negyedik, szökésben lévő társukat másnap egy zuglói ház kertjében álló tároló mögé bújva fogták el a rendőrök.

A hatóság 45 millió forintot zárolt, a hiányzó pénzt még keresik – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Tarol a magyarok univerzális slágerhitele, fű nem nő mellette

Tarol a magyarok univerzális slágerhitele, fű nem nő mellette

Az utóbbi időben szinte minden az állami kamattámogatású hitelekről, különösen az Otthon Start programról szólt a magyar hitelpiacon. Eközben azonban csendben megerősödött a lakossági hitelezés egy tisztán piaci alapon működő szegmense is, amely egyre több magyar hitelfelvevő számára kínál lehetőséget személyes céljai megvalósítására. Miután a kétezres években még a lakásfedezetes, devizaalapú, ezért alacsony kamatozású szabad felhasználású jelzáloghitelek domináltak, az az elmúlt évtizedben már a digitális robbanás által hajtott, fedezetlen, szintén univerzális felhasználású személyi kölcsönök váltak a fogyasztási hitelezés fő motorjává – teret hódítva más, sok esetben az ügyfelek élethelyzetéhez jobban igazodó hiteltípusoktól is. Külön szekcióban foglalkozunk a témával a Portfolio közelgő Hitelezés 2026 konferenciáján, érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×