Nem vezetett eredményre a tavaly nyáron a szolnoki kalandparkban egy felügyeletére bízott kisfiút bántalmazó jászberényi karateedző büntetőügyének a Szolnoki Járásbíróság előtt ez év februárjában zajló előkészítő ülése. Legalábbis a vádlott akkor nem fogadta el a Szolnoki Járási Ügyészség által felajánlott „vádalkut”.
A szolnoki kalandparkban történt esetről, amikor a felnőtt férfi kirúgta egy 7 éves gyerek lábát, az Infostraton is többször beszámoltunk.
A tárgyalássorozat május 13-án kezdődik, és a tervek szerint három napon át, május 15-én és 16-án is folytatódik. A bíróság a vádlott mellett több tanút is beidézett - írja a szoljon.hu.
A vádhatóság védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérletének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az 56 éves férfit. Terhére
két és fél év letöltendő börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a módosított vádiratában.
A vádlott jogi képviselője pedig a vádban foglalt cselekményt és a jogi minősítéseket nem tartja helyénvalónak.
Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, amelynek központi témája a magas energiaárak lesznek, és ezzel összefüggésben az európai gazdaság versenyképessége is a tét. Brüsszelben van Magyar Péter miniszterelnök is, aki majd Volodimir Zelenszkijjel is találkozik pénteken.
Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.