Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Pixabay

Vadkamera buktatta le lopás közben a kilenc éves kisfiút és felnőtt társait

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi nő ellen, aki kilencéves fiával együtt ment lopni egy faiskolai lerakatba - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán.

Jánky Judit közlése szerint a nő a két társával közösen vitte magával autóval a kilencéves fiút tavaly márciusban, hogy egy zalaegerszegi faiskolai lerakatból növényeket lopjanak. Az egyik férfi a fiúval együtt bemászott a drótkerítéssel körbezárt területre, ahol több mint hetven darab szőlőoltványt és gyümölcsfacsemetét szedtek össze, majd ezeket a kerítésen keresztül kiadták az anyának és a kint maradt társának.

A területen lévő vadkamera a behatolás miatt telefonos jelzést küldött a tulajdonosoknak, akik azonnal értesítették a rendőrséget. A kiérkező járőrök még a helyszínen megtalálták a tolvajoknál az összekészített növényeket, így a lopási kár megtérült.

Mivel az anya a bűncselekményt a kiskorú gyermekével együtt követte el, ezzel szülői feladatából eredő kötelezettségeit súlyosan megszegte, és a gyermekkorú fiú helyes irányú fejlődését veszélyeztette. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség ezért az anyával szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette, továbbá lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat, két társának pedig lopás vétségének kísérlete miatt kell felelnie.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×